Jane Austen

Egész életemben igyekeztem kikerülni azokat a gyöngeségeket, amelyek az értelmes embert is gyakran nevetségessé teszik. (...) De ami a büszkeséget illeti, azt igazán kiváló értelmű ember mindig féken tartja.

A legjobb és legbölcsebb embereket, sőt legjobb és legbölcsebb tetteiket is nevetségessé teheti az, aki abban találja életének célját, hogy mindenből tréfát űz.

Mondhatom, nincs nagyobb gyönyörűség az olvasásnál. Az ember mindent megun, de egy jó könyvet soha. Ha majd saját házam lesz, szerencsétlen lennék egy kitűnő könyvtár nélkül.

Kétségtelen, (...) hogy van valami hitvány vonás mindabban a mesterkedésben, amelyhez a hölgyek néha lealacsonyodnak, hogy meghódítsanak egy férfit. Ami a ravaszsággal rokon, mindig megvetést érdemel.

A boldog házasság tisztán véletlen dolga. Bármilyen jól ismerték a jövendő házastársak egymás természetét, bármennyire hasonló hajlamaik voltak a házasság előtt, ez cseppet sem mozdítja elő boldogságukat. Később mindig ellentétek fejlődnek ki köztük, s ez elég ok a súrlódáshoz. Legjobb, ha az ember minél kevesebbet tud a másik hibáiról, akivel az életét le kell élnie.

A vonzalomhoz rendszerint annyi hála vagy hiúság tapad, hogy veszélyes dolog azt teljesen magára hagyni.

Többé nem félek attól, hogy felfedjem gyengéimet vagy másokéit. Végül is arra a meggyőződésre jutottam, hogy az igazságban nincs semmi szégyellnivaló, csak szabadság van.

Bennem valóban nincs meg a tehetség, mint némely emberben, hogy könnyedén el tudjak beszélgetni olyanokkal, akiket még sohasem láttam (...). Nem tudom megütni társalgásuk hangját, nem tudok annyi érdeklődést mutatni ügyeik iránt, mint azt gyakran látom másoknál.

Minél jobban megismerem a világot, annál szilárdabb a meggyőződésem, hogy sosem lelek olyan férfira, akit szívemből szeretni tudnék.

Nincs már hatalma felette. (...) A fiatalember legyőzte érzéseit, de az ő lelkének ez nem hozott vigasztalást, nem enyhítette fájdalmát. Ellenkezőleg, csak arra szolgált, hogy megértse saját szívét: soha nem érezte még ilyen őszintén, hogy szeretni tudná, mint most, amikor már hiábavaló minden szerelem.

Micsoda őrültség azt várni, hogy újból belém szeressen! Hát van férfi a világon, aki ne riadna vissza a gyöngeségtől, hogy másodszor is megkérje ugyanazt a nőt?

Olyan makacs a természetem, hogy nem tűri az ijesztgetést, akárhogyan is próbálkoznak vele. Minél inkább meg akarnak félemlíteni, annál jobban nő a bátorságom.

Egy személy kedvéért nem másíthatod meg a becsületesség és az erkölcs értelmét, s nem győzheted meg önmagadat vagy engem arról, hogy az önzés egyértelmű a megfontolással, vagy hogy a veszély iránti érzéketlenség legjobb biztosítéka a boldogságnak.

Mindennap erősödik az a hitem, hogy az emberi jellem állhatatlan, s az emberekben akkor sem lehet bízni, ha szilárdnak vagy értelmesnek látszanak.

Ennél nagyobb baj nem is érhetne. Kellemesnek találni egy olyan embert, akit gyűlölni akarunk!