Jane Austen

Bele kell törődnöm, hogy boldogabb vagyok, mint amennyire megérdemlem.

Nagyon is megszoktam, hogy elégtétellel gondoljam: ami jóban részem volt, magam vívtam ki. Úgy tekintettem magamra, hogy elértem becsületes törekvéseim jutalmát.

Semmiképp sem vállalom, hogy a férfi természetéből inkább fakad az állhatatlanság, az, hogy elfelejti, akit szeret vagy szeretett, mint a nőéből. Sőt, éppen az ellenkezőjét állítom. Hiszek abban, hogy szoros analógia áll fenn testi és lelki alkatunk között; ennélfogva, amint mi vagyunk erősebbek testileg, ez áll érzelemvilágunkra is: jobban állja a megrázkódtatásokat, és átvészeli a zord viharokat is.

Mi bizony nem feledjük el olyan könnyen a férfiakat, mint azok bennünket. De ez inkább végzetünk talán, mint érdemünk.

Annyi bizonyos, ha mindkettőnkben megvan a vonzalom a másik iránt, hamarosan meglesz köztünk a megértés is. Nem vagyunk már kamaszok, hogy akadékoskodjunk, indulatoskodjunk, minden pillanatban valami félreértés áldozatává váljunk, felelőtlenül játszva önnön boldogságunkkal.

Mindenki tetszése szerint ítéli meg a zajokat, csakúgy, mint minden mást; a zaj is lehet ártalmatlan vagy rendkívül zavaró, inkább minőségétől függ, mint mennyiségétől.

Az egyik embernek éppolyan jó szokásai lehetnek, mint a másiknak, de hát ki-ki a magáét tartja a legjobbnak.

A befolyásolható természet némelykor éppúgy hozzájárulhat a boldogsághoz, akár a nagyon is állhatatos.

A költészet végzetes is lehet, mert aki teljesen megérti, nem mindig élvezheti veszélytelenül, csak érző lelkek tudják méltóképpen értékelni, ám éppen az erősen érző lelkeknek csak módjával ajánlatos ízlelgetniük.

Lelke arra a csendre és magányra áhítozott, amelyben csak mások társaságában lehet részünk.

A túlságosan engedékeny, határozatlan jellemben az a legfőbb rossz, hogy még abban sem lehet megbízni, ha valami befolyás érvényesül nála. Az ember sohasem lehet bizonyos benne, vajon a jó befolyás tartósan hat-e. Bárki megingathatja; aki hát boldog akar lenni, legyen állhatatos.

A testi méretek és a lelki bánat nem szükségképpen függnek össze. Termetes, kövér személyt éppúgy érhet mélységes lelki megrázkódtatás, mint a világ legkecsesebb teremtését.

Vannak érzelmek, amelyek felett nyolc év is nyomtalanul múlhat el.

Jobb, ha hasznos személyként igényt támasztanak valakire, bár nem éppen kifogástalan megfogalmazásban, mintha elutasítják azzal, hogy amúgy sem érnek vele semmit.

Valójában már régen meggyőződtem róla, hogy bár minden hivatás szükséges és tisztes, csak azok, akik nem kényszerülnek semelyik pálya követésére sem, rendszeres életmódot folytatnak vidéken, maguk döntik el mindennek az idejét, kedvük szerint élnek a maguk birtokán, és nem gyötrik magukat azzal, hogy magasabbra törjenek, amint mondom, csakis az ő osztályrészük megtartani az egészséges s jó külső áldását, ameddig csak lehetséges: aki nem tartozik közéjük, az bizony sokat veszít az előnyös megjelenéséből, amint már nem egészen fiatal.