Gárdonyi Géza

Nem a nemzet van a királyért, hanem a király a nemzetért.

A magányban élő ember sok olyan csekélységgel foglalkozik, amit más elbocsát a figyelme mellett.

Hát csak pénzzel lehet-e segíteni a szegényeken? Nem imádkozhattok-e értük, hogy Isten segítsen rajtuk?

Hogy nő fel a fiú apa nélkül? Hiszen az anyák kezéből mindig romlottan kerül ki a világba a fiú. Ha egészséges, gaz kópévá válik, ha pedig beteges, hitvány pulykává. Az anyák csak a lányukat nevelhetik, a fiúkat nem.

Isten mindenütt jelen vagyon, nemcsak a klastromban. Ha imádkozásra gondolok, imádkozhatok én akár a kazal tetején is.

Az emberi szív mindent elfelejthet, megbocsáthat, csak azt nem, ha a tulajdon gyermeke emel rá kezet.

A gyűlölet az ördög mérge. A tökéletességre törekvő ember nem engedi, hogy belecsöppenjen a szívébe.

Nőre bűn gondolnia a tökéletesség útját kereső embernek.

Ördöggel hogyha álmodok, rákiálthatom: Pusztulj innen! De hogy kiáltsam ezt rá egy angyalra?

Mi az emberi élet ezen a földön? Mint a fa árnyéka a Dunának partján: délelőtt virágos gyepre fordítja a nap; délután a sárra. Este elmúlik...

Az ajak lehet néma. A szív nem. És a szív is megárad olykor, mint a Duna vize. És olyankor kiönt.

Egy elsárgult falevelet sodor lábad elé a szél. Eltaposod? Vagy felveszed? Az én szívem az a sárga falevél.

A sors megtréfálja olykor a legbölcsebb embert is!

A szenvedés virága az égő dicsőségben bontja ki a bimbaját.

Nekem minden földi királynál kedvesebb az én tövissel koronázott királyom. Attól engem el nem tántorít se kérés, se fenyegetés.