Frank Herbert
Fennmaradni annyi, mint úszni tudni ismeretlen vízben.
Ha csak a szemedre támaszkodsz, elgyengül a többi érzéked.
Mi az, amit megvetsz? Erről ismerszel meg igazi mivoltodban.
Légy fölkészülve, hogy értékeld, amivel találkozol!
Nehéz a kő és súlyos a homok, de mindkettőnél nehezebb az ostobák haragja.
A népszerű ember kihívja maga ellen a hatalmasok féltékenységét.
Az úgynevezett vallások jó része kimondatlanul ugyan, de ellenségesen viszonyult magához az élethez. Az igazi vallásnak azt kell tanítania, hogy az élet tele van Isten szemében kedves gyönyörökkel, hogy a cselekvés nélküli tudás tartalmatlan. Minden embernek meg kell értenie, hogy a szabályokat magoltató vallási tanítások jó része áltatás. A helyes tanítást könnyen föl lehet ismerni. Tévedhetetlenül meg lehet ismerni arról, hogy hallatán az ember úgy érzi, olyasvalami ez, amit voltaképpen mindig is tudott.
Amikor a vallás és a politika egy szekéren utazik, a kocsisok azt hiszik, semmi sem állhatja az útjukat. Hanyatt-homlok száguldanak előre, egyre gyorsabban. Akadályra már nem is gondolnak, és elfeledkeznek róla, hogy aki vakon száguld, az a szakadékot csak akkor veszi észre, amikor már késő.
Tudománya kellene, hogy legyen az elkeseredésnek. Az embereknek szükségük van a nehéz időkre, az elnyomásra, hogy pszichikailag megizmosodjanak.
Jellegzetes emberi vonás, hogy ha személyes problémákkal kerülünk szembe, a legmélyebben személyes dolgokat a legnehezebb a logikánk ítélőszéke elé citálni. Inkább vergődünk, kapkodunk, inkább okolunk akármit, mint az igazi, mélyen gyökerező valamit, ami valójában emészt minket.
Ha megszabadulsz azoktól, akik valósághű jelentéseket írnak, csak azok maradnak meg neked, akik azt mondják, amit hallani szeretnél.
Döntés az is, ha az ember szántszándékkal nem hoz döntést.
A kormányzatok, amennyiben tartósnak bizonyulnak, hajlamot mutatnak az arisztokratizálódásra. A történelem egyetlen kormányzatának sem sikerült ezt a tendenciát megkerülnie. És ahogy az arisztokrácia fejlődik, a kormányzat mind inkább kizárólag az uralkodó osztály érdekeit igyekszik érvényesíteni - legyen ez az osztály örökletes nemesség, üzletbirodalmak oligarchiája vagy vaskalapossággal körülsáncolt bürokrácia.
A történelemnek megvan a maga törvényszéke, és meghozza a maga ítéleteit.