Feldmár András

Törekedjünk arra, hogy másokkal és önmagunkkal is szeretettel bánjunk. Vegyük egymást és önmagunkat is komolyan. Figyeljünk oda a másikra. Ne bántsuk egymást. Ennél fontosabb, szerintem, nincs.

Én nem tudnék csak úgy akárkit szeretni. Nem vagyok egy szent. De ha akarnék is valakit szeretni, annak a másiknak jó tanítómesteremnek kell lennie, hogy én megtanulhassam, hogyan szeressem éppen őt.

A legőrjítőbb az, amikor nincsenek szavak, amik kimondanák a valóságot.

Ha könnyű lenne megsiratni és gyászolni azt, amit elvesztettünk, akkor sokkal könnyebb lenne az életünk. Annyira fáj, de annyira fáj valóban megsiratni, meggyászolni azt, amit elvesztettünk, hogy inkább nem akarjuk. Akkor, amikor életemben először megéreztem azt, hogy mi az a gyász, mi az a siratás, a szívem úgy fájt, hogy azt hittem, belehalok.

Ha én meg akarok házasodni, és a nő hozzám akar jönni, akkor neki is meg kell halnia olyanként, amilyen volt, és nekem is meg kell halnom olyanként, amilyen én voltam. És újra kell születnünk. (...) Van az "én", a "te" és megszületik a "mi". (...) Ha én is alárendelem magam a "mi"-nek, és ő is alárendeli magát a "mi"-nek, akkor lehet jó a házasság. Ha én alárendelem magam neki, vagy ő alárendeli magát nekem, akkor megette a fene az egészet.

Rengeteg fájdalom keletkezik abból, hogy összekeverjük a vágyat és a szeretet, és azt mondjuk, hogy szeretlek, akkor amikor tulajdonképpen csak azt akarom, hogy kielégítsd a vágyaimat.

Megtanulja az ember, hogy nem kell ragaszkodni, nem kell kötődni, hogy a megromlott kapcsolatokat ott lehet hagyni, nem kell örökké azokkal lenni, akikkel az ember elkezdte az életét. Ez a hindu pszichológia.

Azt hiszem, az a legnagyobb hipnózis (...), hogy az ész és az értelem fontosabb, mint az érzelem.

Ha az embernek van egy ideálja, akkor történhet vele bármilyen dolog, ő elsétál mellettük. Észre sem veszi az ilyen kegyeket, mert van egy eszméje, van egy elképzelése arról, hogy neki mi kell, és ki ő, és közben elveszíti azt, amije éppen van, mert valami másért küszködik.

Aki álmodozik, az nem él, és nem is tud élni, mert a fantáziájában kiéli magát.

Ha valaki gyárat épít a folyó partján, és csak egyre bővíti azt, mert egyre több profitra törekszik, és nem törődik azzal, hogy megmérgezi vele a vizet és a levegőt, nem érdekli, hogy mi történik a világgal, nem kommunikál senkivel sem maga körül - az csak nőni akar, a legnagyobb gyár akar lenni a világon, a legtöbb pénzt akarja keresni... Ez rák, ez a világ rákja.