Feldmár András

Vigyázni kell, mit határoz el az ember, mert ha kiugrik a huszadikról, akkor a tizediknél már túl késő meggondolni.

Az egyik legracionálisabb hozzáállás az élethez az, hogy elfogadjuk mindazt, ami adott, és nem vesztegetünk időt arra, hogy másképp is lehetne.

Én olyan pesszimista vagyok, hogy ha a legrosszabb nem következik be, akkor boldognak érzem magam. Az optimisták gyakran szenvednek, mert ők állandóan csalódnak. Engem viszont mindennap nagyon pozitív meglepetések érnek.

Azért ismétlünk valamit, mert még ha rettenetes is, de ismerős. Az ismeretlen jó veszélyesebb, mint az ismerős rossz.

Mindannyian hajlamosak és nyitottak vagyunk a hipnózisra, nincs olyan közöttünk, akit szülei ne formáltak volna szuggesztiókkal. Akivel rosszul bánnak, azt hiszi, rossz. Akivel jól, jónak hiszi magát. Anyánk arca az első tükör, ahogy ő néz ránk, azzá válunk.

Nem lehet egy szenvedő embert megérteni a környezetétől függetlenül. A mai orvostudomány gyakran nem csak a környezet szerepét, de magát az embert is elhanyagolja.

A szeretet nem azonnal eredményes, a kapcsolatok kialakítása időbe telik, nem lehet hirtelen bizalmat teremteni.

A test és a lélek teljes különválasztása nem működik, sem a pszichiátriában, sem az orvoslás más területén. Nemcsak a pszichiátereknél, hanem másfajta orvosoknál is gyakran tapasztalható a pszichofóbia - csak nehogy kapcsolatba kelljen kerülni a "beteg" vagy önmagunk lényével, pszichéjével!

Az idő a magyar egészségügyben is igen fontos dolog. Az orvosoknak nagyon kevés van belőle, a páciensekkel viszont úgy bánnak, mintha nekik az idő nem lenne tényező.

A hosszú távú hatékonyság titka az, ha van idő - az egészségügyben, a pszichiátriában, a munkahelyi közösségben, a párkapcsolatban, a családban, a politikában stb. - látszólag haszontalan, nem hatékony dolgokra. Ha van időnk egymásra, hatékony lesz a kapcsolatunk, a munkánk, a segítésünk, a politikánk.

Minden modern, az egészségügyi és szociális szférában egyaránt kötelező adminisztrációs technika és rendszer elveszi az időt, a lehetőséget a személyességtől, megöli azt, ami a legfontosabb lenne orvos és páciens között: a valódi kapcsolatot.

Én minden mai magyar politikusnak javaslom kipróbálásra a "szegénynek lenni", "hajléktalannak lenni", "elmebetegnek lenni", "cigánynak lenni", "zsidónak lenni", "homoszexuálisnak lenni", "gyereknek lenni", "öregnek lenni", "eladósodottnak lenni" és a "kiszolgáltatottnak lenni" élményt. Szívesen indítanék a parlamentbe pályázó politikusoknak egy "beugró" képzést, ahol maguk is megszerezhetnék ezeket a munkájukhoz elengedhetetlenül fontos élményeket.

Minthogy nem tudjuk, hogyan "kell" élni, egy csoda, hogy valami éltet minket, az élet működteti a szívünket, dolgoztatja a vesénket, működteti a májunkat, ez az erő növesztett anyánk méhében, cseperedtünk, értünk, mint egy virág vagy gyümölcs - és ugyanez az erő (a viriditas) gyógyíthat meg, ha valami bajunk van.

Aki reménytelen és életunt, megbetegszik, a halál felé gravitál, és nincs orvos, aki megmenthetné.