Erich Maria Remarque
Csak az ostobák diadalmaskodnak az életben; a többiek túl sok akadályt vélnek fölfedezni, és már a kezdet kezdetén elbizonytalanodnak. Nehéz időkben az együgyűség a legfőbb kincs, varázsköpenyként takarja el azokat a veszedelmeket, amelyekbe a túlontúl okosak szinte megbűvölten rohannak bele.
Édes szavak. Csalóka enyhet adó balzsam. Segítség, szerelem, összetartozás, visszatérés - szavak, édes szavak. Egy-egy szó, semmi több. Milyen sok szó van arra, ami pedig olyan egyszerű: két test vad, félelmetes erejű varázsa! A fantáziának, a hazugságnak, az érzéseknek és az öncsalásnak micsoda szivárványa ível fölötte! Lám, ő is itt áll a búcsú éjszakáján, nyugodtan, a sötétségben, hagyja, hadd hulljon az édes szavak permetező esője, pedig valójában minden szó ugyanazt jelenti: búcsú, búcsú, búcsú. Ha már beszélni kell róla, akkor úgyis vége.
Idegen, amilyen csakis az lehet, aki szerettünk valamikor, (...) mint a csillagok fénye; de hiába, az a fény már halott. Gerjeszt, de nem gyújt - megszűnt az áramlás egyiktől a másikig.
Egy nőt imádni kell vagy elhagyni. Középút nincs.
Tégy meg mindent, amit meg tudsz tenni. Segíts a bajtársaidon, áldozd fel magad értük. De ha már nem tudsz semmit, felejtsd el, mi történt. Fordulj el, rázd fel magad. A részvét szép dolog, de csendesebb időkre való. Ha jobbra-balra hullanak mellőled, felejtsd el (...), és habzsold az életet. A tényeket el kell fogadni. Csak így lehet túlélni az ilyesmit.
Csak az látszik olcsó, silány holminak, amit nem viselnek önérzetesen.
A szerelem aláássa az ember jellemét.
Könnyű felejteni, amíg az akarat reflektorai világítanak, de a pihenés óráiban, a kimerültség óráiban erősebbek a kísértetek.
- Éjjel áll az idő. Csak az óra jár. (...) - Mégis éjszaka történik minden. Vagy talán éppen azért. - Minden éjjel történik? - Éjjel. De csak nappal válik láthatóvá. (...) - Azt gondolod, hogy mindenféle történik velünk, mialatt alszunk? - Azt.
Segíts, ha tudsz; tégy meg mindent, amíg lehet - de ha nem tehetsz többé semmit, felejts!
- Amit elfelejtünk, az később hiányozni fog az életünkből, uram. (...) - Igaz. Amit pedig nem felejtünk el, az pokollá teszi az életet.
Minden porcikámban érzem, egészen megváltoztam, másképp látok, másképp lélegzem, mint azelőtt. Még álmomban is élek, a bokám és a csuklóm is másképp mozog, fogni tudok a kezemmel, és örömmel várom a holnapot, mert tudom, hogy mit akarok, az életemnek célja van megint. Bánom is én, hogy mit mondasz erre, mit gondolsz rólam! Az a fő, hogy szárnyam nőtt, és repülni tudok. Hogyne vetném bele magam ebbe a boldogságba minden meggondolás nélkül! Nem vagyok óvatos, nem félek, nem törődöm semmivel, még azzal sem, hogy te csak játszol velem és kicsúfolsz.
Akinek pechje van, az orrpiszkálás közben is kitöri az ujját.
Mindig azt hittem, hogy minden ember ellenzi a háborút. Aztán rájöttem, van, aki nem, de annak nem kell odamennie.
Mi már nem vagyunk ifjúság. Nem akarjuk többé megostromolni a világot. Menekülők vagyunk. Menekülünk önmagunk elől. Az életünk elől. Tizennyolc esztendősek voltunk, s kezdtük szeretni a világot és az életet; és lövöldöznünk kellett rá.
Facebook
Pinterest