Csernus Imre

Emberből lenni azt jelenti, hogy elfogadom: én is meg fogok halni.

Az önirónia és az önismeret szavak közt van egy erős kapcsolat. A fejlődéshez, a belső erőforrásaink felfedezéséhez ugyanis az önirónia éppannyira elengedhetetlen, mint az önismeret.

Érzelmileg felnőni azt jelenti, hogy felelősséget vállalok az adott helyzetben jelentkező pozitív és negatív érzéseimért egyaránt, és ezt a magam számára hangosan is ki merem mondani.

A boldogsághoz csak egypár mondatot kell meggyőződéssel kimondani - de e mögött a pár mondat mögött rengeteg, kőkemény, átdolgozott óra van. Sok-sok fájdalommal, akár sírással.

A boldogságot csak következetesen lehet elérni, ha önmagamra fel tudok nézni, és a másik is felnéz rám.

A mosoly, ha valaki egyedül van, a belső béke jelképe.

Ha minden fájdalmasat és rosszat elkerülünk, akkor honnan fogjuk tudni, mitől jó a jó? Ha nincs viszonyítási alapunk? Legyenek a rosszak akár különböző traumák, akár fájdalmak, halálesetek utáni érzések: ezek valójában szükségesek.

Az őszinteség néha nagyon tud fájni - de a fájdalom a fejlődés velejárója.

Elfelejtjük, hogy tanulni a negatív dolgokból lehet.

Meghitt kapcsolat kialakítására csak két, önmagával békében élő ember lehet képes.

Intimitásra csak az képes, aki önmagával is bensőséges kapcsolatban van.

Ha megjátssza magát az ember, előbb-utóbb elbukik.

A zárkózottak nem beszélnek... inkább cipelik.

Az ismeretlenségbe való ugrás mindig feltételezi a bizonytalanságot és a fájdalmat, hiszen aki beleugrik, nem tudhatja, mire fog esni, és szinte biztos, hogy megüti magát. De ha az ember nem mozdul, tuti boldogtalan lesz.