Csernus Imre
Gondjaidért soha nem más, mindig te magad vagy a felelős! Tanuld meg vállalni a következményeket a tetteid után, és nem másban keresni hibáid okát!
A türelmetlen ember önmagát erőszakolja meg, mikor sietteti sorsát. Ezzel magában hordozza az örök elégedetlenséget.
A szeretet és a szerelem is a másik döntésének a tiszteletben tartásával kezdődik, és azzal is fejeződik be. Vagy legalábbis azzal kellene befejeződnie! Ha folyton visszasírják azt, akit elveszítettek, akkor az már nem szeretet, hanem önsajnálat. Önzés. Egoizmus.
Őszintének lenni, azt mondják, nehéz. Az emberek nem mernek őszinték lenni, mert úgy tartják, akkor sérülnek. Én az őszinteséget fegyverként használom a mindennapok kommunikációjában. Ha hazudnék magamnak, akármilyen dolgommal kapcsolatban, akkor hazugságot sugároznék az engem körülvevő emberek felé is. Tehát az engem körülvevő emberek is főleg ilyenek lennének. Ez nekem rövid távon lehet jó, hosszú távon azonban nem. Azzal ámítanám magam, milyen sok jó ember vesz körül.
Elérni valamit mindig könnyebb, megtartani, az a nehéz. Azért, mert ahhoz napról napra, következetesen kell dolgozni. Melós, de ami nem melós, azt általában nem is értékeli semmire az ember.
Nem lehet mindig bátornak lenni, létezik jogos félelem, de a bátorság és az ostobaság között van különbség. A buddhisták azt mondják, hogy a bátrak nem azért bátrak, mert soha nem félnek, hanem attól bátrak, hogy meghitt jó viszonyban vannak a félelmeikkel.
A kiabálásnál a mosolygós irónia sokkal kegyetlenebb fegyver.
Az igazi szeretet ott kezdődik, ha én tiszteletben tartva elengedem azt, aki szeretne elmenni, bármennyire is fáj nekem.
Vesztesekre márpedig szükség van. Hogy tudd, hová jutsz, ha az ő útjukat járod. Ők a viszonyítási pont. A nullák így töltik be végül küldetésüket.
Mindenki csak annyit kap vissza az életétől, amennyi energiát beletesz.
Aki nem fogadja el, hogy a változtatás fájdalommal jár, annál soha nem fog bekövetkezni a fejlődés.
A bizonytalan ember mindig felruházza a partnerét olyan tulajdonságokkal, amelyekkel a másik nem rendelkezik.
A tiszteletet nem lehet kicsikarni. Ha én tiszteletet csikarok ki, akkor én vagyok a diktátor. De akkor az valójában nem tisztelet, hanem félelem. Óriási különbség.