Csernus Imre

Számomra izgalmas volt felismerni (...), hogy azok, akik nem akarják elfogadni a halált, nem merik észrevenni egy kapcsolat halálát sem. Amiért egyébként mindig két ember felelős, sohasem egy.

Megszokásból élni valakivel: hazugság. (...) Mindenki úgy csapja be magát, ahogy akarja.

A szabadságot az adja meg, amikor felismerem, hogy lehetőségeim vannak. Mondjuk hazudni magamnak, vagy nem. Felismerem, hogy semmi sincs rám kényszerítve. Én döntök. Ez a szabadság.

Számomra (...) az igazi barátság ott kezdődik, amikor nemcsak pozitív dolgokban lubickolok, hanem egy adott konfliktushelyzetben annak ellenére elmondom a véleményemet, hogy tudom, ez a másiknak fájhat.

Felismerni azt, hogy lehetőségeim vannak: az emberi szabadság jele. Dönthetek. Választhatok. Minden rajtam múlik.

Az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy csak annyi szeretetet és megbecsülést fognak kapni másoktól, amennyit maguknak adnak. Sokan azt hiszik, annyi tiszteletet kapnak majd a másiktól, amennyit neki adnak. Ez hazugság. Nem működik.

Tényleg úgy van, hogy ha az életedet önmagad miatt éled, akkor a sikerélmény akkor jön, amikor nem is várod.

Az elfogadás egy borzasztó nehéz folyamat. Amikor nemcsak elfogadom, hanem önmagamba befogadom az általam megélt negatívumot. Elfogadom a kiejtett szavakat. Ez az a folyamat, amikor a kimondott szó vérré válik. Brutális fájdalommal jár. Érzi a bőrén mindazt, amit eddig is sejtett, de nem akarta megélni. Ami késik hölgyek (urak), az nem múlik!

Az első lépés az egyik legfájdalmasabb lépés. A valóság kimondása. "Nem a pasim a felelős azért, hogy engem nem tisztel, mert ez a pasim felelőssége... Az én felelősségem arról szól, hogy én hagytam, hogy ő ne tiszteljen engem." És ez nagyon kemény mondat.

Lehet valaki kikent-kifent liba, lehet rajta akár másfél milla értékű ruha, a szememben akkor sem lesz jó nő, hanem csak egy görcs, aki hol ezzel, hol azzal, hol amazzal virít. Egy darab hús. Egy darab hús, ami megöregszik.

Az élet mindig benyújtja a számlát. Mindenki azt kapja vissza az élettől, amilyen előjelű energiát belefektetett. Ha döntően negatívat, kevélységet, fösvénységet, bujaságot, irigységet, torkosságot, haragot, jóra való restséget - akkor ennek megfelelő lesz a vég is. Ezek nem pici, bagatellizálható sztorik, hanem nagyon súlyos gyilkolások.

Megszoktam azt, hogy hallgatok a belső érzéseimre, gondolkodás nélkül kimondom őket, mert a kimondással tudatosul bennem, hogy valójában mit csinálok.

Vakon egy ember úgy lélegzik, hogy a mellkasán mázsányi kő hever. Amikor szabaddá válik, akkor a kövek lekerülnek. Valójában nem arra születtünk, hogy szenvedjünk, így a fájdalom megléte vagy ösztökél arra, hogy ezt megszüntessük, vagy feladjuk.

Változás addig senkinél sem következik be, amíg az élet keményen be nem húz neki.