Babits Mihály

1883. november 26. — 1941. augusztus 4. magyar költő, író, irodalomtörténész és műfordító

Szép hercegnőket ismeretlen hagyott Leonardo sokat, titkos mosolyban arcokat, tájakat titkos fényü ködben; és bársonyok és bársonyég, ember és tenger van elég Carpaccio sok dús színü vásznán; sok ifjú barna angyalok lázlángu szeme andalog Botticellinél vágyparáznán; de nálad mindnél végtelen mélyebbet sejt a méla szem, Pictor Ignotus!
Mi volt kincsed? öröm-e, bú-e? Sok büszke régi álmodók Mózesről Michel-Agnolók és Sybillákról álmodoztak; Pinturicchióé dús világ mesemadár és mesefák; Mantegna Rómát visszahozta; Crivelli elmerengni hív s arannyal hímez primitív; izgat a régi Cimabue mint egy bizanti ős talány: de izgatóbb vagy te talán, Pictor Ignotus!

Piros kis fellegek fedték imént a fél eget mint egy eltépett mennyei nagy rózsa hulló szirmai. De jött a hamvas szürkület, s mindegyik bús lett, szürke lett, mint óriási lőtt madár tolla, ha hullva szerte száll. És most lejött a csendes éj, s fehér lett újra mind, fehér. Szerettem rajtuk ezt a színt. De jött egy szél s elvitte mind.

Szférák zenéje ez! Világzene, mely szép testedben hangszerre talált vagy e természet minden kelleme, mely ezelőtt az űrben szerteszállt, csillagok közt e drága testre várt, hogy egybegyüjtse, mint a drága lencse magába gyüjti mind a napsugárt s a bámuló világ elébe öntse: tevéled élni és csak látni is szerencse.

Semmi vagy, ha nem vagy ellenállás.

Az álmok síkos gyöngyeit szorítsd, ki únod a valót.

Vak dióként dióban zárva lenni S törésre várni beh megundorodtam.

Csak az én telem nem ily mulandó. Csak az én halálom nem halandó. Akit egyszer én eleresztettem, az a madár vissza sohse reppen. Lombom, ami lehullt, sohse hajt ki... Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!

Sötét az élet és nincsen benne semmi jó, s majd eljövend a nagy itélet, hol törve lészen a dió.

Tudod hogy érted történnek mindenek (...) A csillagok örök forgása néked forog és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog.

Aki földiekbe veti horgonyát, szelek játéka lesz...

A szellem kiválósága előtt meg kell hajolni.

A szeretet jogot ad a szeretőnek afölött, akit szeret.

A cellák boldogsága a magány.

Egy szellemes paradoxon többet ér egy lapos bölcsességnél.

Él a nagy Isten és semmise megy kárba, Magyarok se lettünk pusztulni hiába, hanem példát adni valamennyi népnek, mily görbék s biztosak pályái az égnek. Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga, hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.