Babits Mihály

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs Madárka tolla se hull ki, - ég se zeng, - föld se remeg, hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg, aki téged meg nem ért.
Mert kedvedért alkotott mennyet és földet s tengereket, hogy benned teljesedjenek, - s korok történetét szerezte meséskönyvedül, - s napba mártotta ecsetét, hogy kifesse lelkedet.

Nem szánom én az ostobát, kinek üres a mennyek boltja: ki méltó látni a csodát az a csodát magában hordja.

Az olvasás is gondolkozás, s az írás is beszéd.

Mert szép a világ, úgy találom s a rút csupán a szépnek árnya; mert szép a világ, mint egy álom, mint egy istennek hajnalálma.

Ne mondj le semmiről. Minden lemondás egy kis halál. Ne mondj le semmiről.

Ki nem akar szenvedni, kétszer szenved.

Türelmetlen ver a szivünk strázsát, mint az őr ha tudja már váltását. Idegesen nyitunk száz fiókot. Bucsuizzel izgatnak a csókok. Öreg öröm, nem tud vigasztalni: óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!

Nem hiszek az Elrendelésben, mert szabad vagyok: oly szabad, mint a bolond bogáncs a szélben vagy vad bozót között a vad. "Vezessen Hozzád a szabadság!" így kérem olykor aki vár, mert nem annak kell az imádság, ki Istent megtalálta már.

Az életem olyan volt, mint egy álom, és az álmaim olyanok, mint az élet.

Ó, béke! béke! legyen béke már! Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát, ragyog az ég sátra. Testvérek, ha túl leszünk, sohse nézünk hátra! Ki a bűnös, ne kérdjük, ültessünk virágot, szeressük és megértsük az egész világot.

Nem kívánok örök békét, csak a gyáva harcok végét. Szent áldozat ez az élet, ha igaz szívvel fecsérled, de amelyért kényszer-vér folyt, a zászlón szenny lesz a vérfolt.

Boldog vagyok, mint senki más, és mégis kedvem volna sírni, mert jól tudom: virágnyilás: egyszerből a sohába nyílni.

Barátaim elhagytak engem: egyedül maradtam már. Lelkemet kiüritettem, mint aki nagyobb vendéget vár.

Nem az énekes szüli a dalt: a dal szüli énekesét.

Az élet piszkos, csak a semmi tiszta.