Ara Rauch

Mélyre kell merülnünk ahhoz, hogy magasra szárnyalhassunk.

Amikor erős vagy, akkor tudod, hogy nincs mitől félned, mert úgy használod fel az erődet (hatalmadat) ahogy akarod. Amikor rettegsz, akkor elveszítetted az erődet, kiadtad a kezedből a hatalmat.

Nincs olyan, hogy egy álomnak jó vagy rossz jelentése van. Egyáltalán ez a fogalom, a jó és a rossz, el fogja veszíteni a jelentését, ahogy tudatosodsz. Tapasztalások vannak, amikre mind-mind szükséged van a fejlődésed érdekében. Te magad teremted meg magadnak a tapasztalásaidat, azért, hogy megismerd magad általuk.

Fontos lenne az egyensúlyt megtalálnod, amikor nem tud kibillenteni egy-egy lehangoló szó, egy kellemetlen esemény, illetve ha mégis, akkor újból hamar és könnyen visszabillennél, megtalálnád a középpontodat.

Senki sem mondta, hogy nem lesznek kihívásaink, akadályaink, problémáink. A trükk a "hogyan"-ban van, hogy te ezeket hogyan kezeled: akadálynak, problémának vagy megoldandó feladatnak.

Ha önmagadat adod, az nem ragaszkodás. Ha kinyilvánítod a szeretetedet, az nem ragaszkodás. Ha a belső választásaidat követed, tisztán és őszintén, és valaki ezt ragaszkodásnak ítéli meg - van értelme folytatni az olyan kapcsolatot?

A győzelemhez nem harcolni kell, sőt valójában győzelemre sincs szükség. Arra van szükség, hogy leföldeld magad. Akkor leszel földelt, ha a szellemi-lelki-éteri világban szerzett tapasztalataidat konkrétan megvalósítod a fizikai világban, vagyis itt teremtesz kézzelfogható dolgokat.

A fekete és a fehér együtt képez egy egységet, mindkettő kell a teljes élethez.

Ne izgulj, nem vagy egyedül: vagyunk páran, akiknek mostanában előjött olyan lenyomott, elfelejtett tudattartalom, amit muszáj feldolgoznunk, mert különben addig tolja az orrunk elé magát rendkívül kellemetlen módon, amíg meg nem tesszük.

Indulatok, szenvedélyes érzelmek laknak benned, de bármekkora az erejük, végül is még mederben folynak, nem öntenek ki, nem okoznak árvizet az életedben.

Amikor elérek egy szintet, és azt hiszem, na jó, akkor most már vagyok valahol, megpihenhetek, akkor az élet mindig szembesít az újabb és újabb feladatokkal, tanulnivalókkal, hol finoman jelezve, hol durván az orrom alá nyomva. A belső feltárásnak, az önmegismerésnek sosincs vége, mert mindig újabb és újabb rétegeket hámozok le, és mindig új, addig ismeretlen részemet találom alatta.

A halál csak ezen az oldalon félelmetes, hideg és rettenetes. Ha átjutsz a másik oldalra, minden megváltozik. Ott az Egységet éljük meg, a mindent betöltő szeretetet.

Ha a bűntudat nem gyötör tovább, nem lesz szükséged a megbocsátásra sem.

A sors mindenkit a spirituális világ felé irányít, csak nem mindenki érti az utalásait. A spiritualitás az én értelmezésemben persze nem azt jelenti, hogy el kellene szakadni a valóságtól, és valamiféle elvont lelki-szellemi, felhők közötti világban kellene lebegni. Sőt, aki valójában spirituális, az minden szándékát és gondolatát leföldeli, azaz itt a 3D-ben fizikailag is megvalósítja, de az ehhez szükséges információkat nem a racionális elméjéből, hanem egy sokkal hitelesebb helyről, a tudata központjából, a szívéből szerzi be.