Ara Rauch

Az erkölcsöt rá lehet erőltetni az emberekre külső eszközökkel: szabályokkal, a társadalom jogászai által hozott törvényekkel, büntetéssel. De ezeknek az egyén szempontjából nincs különösebb jelentősége, belső tartást nem ad, legfeljebb a lázadást váltja ki. A valódi erkölcs, ami belső parancsra határozza meg az ember viselkedését, mindig a saját tetteink következményeinek belátása után alakul ki, amikor tudom: ha bántok, engem is bántani fognak, hogy egyensúlyba kerülhessek az által, hogy ugyanazt élem át a másik oldalon, mint amit én tettem. Ezt meg kell tapasztalni, át kell élni nem is egyszer, ahhoz, hogy belső törvénnyé váljon, ami már nem engedi, hogy olyasmit tegyünk másokkal, amit magunknak nem szeretnénk.

A lélektárs nem azt jelenti, hogy megismerkedtek, és aztán, mint a mesében, rózsaszín cukormázzal leöntve, boldogan éltek, míg meg nem haltok. A lélektársi kapcsolat gyakran nehéz szakaszokon megy keresztül. Ezekben az időkben lehetőség van a felemelkedésre is, meg az elbukásra is, kinek-kinek választása szerint.

Sokan azt gondolják, hogy akkor szeretnek valakit, ha ragaszkodnak hozzá, holott a szeretetben semmi ragaszkodás nincs. Ha ragaszkodás nélkül, megengedően szeretsz, akkor a legtöbbet adod a szerettednek: a szabadságot.

A mostani világban nem kell fizikailag meghalni ahhoz, hogy szétváljatok, habár a válás mindenképpen valaminek a végét, mondhatni, a halálát jelenti.

A múltnak, bármi is történt benne, nem muszáj befolyásolnia a jövőt. Ha most, a jelenben hozol egy döntést, az felülírhat mindent, ami történt, mindent, amit valaha tettél. Ez fog kihatni a jövőre.

A félelemmel mi magunk adunk az életünkbe behatolni kész negatívumok kezébe útlevelet és tartózkodási engedélyt. A szeretet tere ezeket hatálytalanítja. A félelem magához vonzza a negatív erőket. A szeretet pedig lehetetlenné teszi a megnyilvánulásukat.

Mindig van lejjebb. Tényleg így van. De az nem igaz, hogy a lejtőn nincs megállás. Egyszer csak meg kell állni azon a lejtőn, ha az ember nem akar egyre mélységesebb pokolba csúszni! És meg lehet állni bármelyik pillanatban. Még akkor is, amikor már tiszta erőből húz a mélység. Egyetlen döntés kell hozzá. Ja, és persze aztán kitartás. Kitartás, amikor nem történik semmi, kitartás, amikor úgy látszik, minden az ellenkezőjére fordul. És vissza lehet kapaszkodni. Mert bárhonnan vissza lehet jönni, ezt most bizonyítottam be magamnak. Az ember nem tud akkora hibát elkövetni, hogy ne lehessen kijavítani. Bármit rendbe lehet hozni. Bármit.

Rendbe lehet hozni a dolgokat. Ha felismerjük, mit is teszünk, meghozhatjuk a tudatos döntést: most másképp csinálom.

Szél szava száguld csörgő fák közt, ünnepi ének csendül halkan. Hópihe-csillag száll le keringve, tenyereden olvad, s cseppként csillan.
Hívogatóan nagymami szólít, bő lakomáink illata lebben. Angyali hárfák zengnek lágyan, közel a karácsony, jő szeretetben.

Szunnyadó tág mező zöld ruhás kis fenyő füstködös háztető hideg fehérbe öltözik
gyertyaláng lengeteg áradó szívmeleg ámuló gyermeked füledbe súgja álmait
téli éj csillaga rézharang dallama friss kalács illata nagykarácsonyt hirdetik.

A félelem arc nélküli, szavak nélküli, csak puszta elsöprő erejű érzésből áll. A megnyugvás ugyanilyen, csak ellenkező irányú.

Az új akkor tud belépni az életedbe, ha helyet csináltál neki: ha a régi romba dőlt, és te kisöpörted a romokat.

Nem kell akarni semmit, csak megengedni, hogy elém jöjjön a lehetőség. (...) Hagyom, hogy kialakuljon valami. Engedem, hogy megmutassa magát.