Idézetek a világról
Minden ég, ha elég forró a láng. A világ nem több olvasztótégelynél.
Valamikor nálatok is, az eposzok, mítoszok és mesék távoli idejében az ember egybeolvadt a tárgyakkal, összeforrt az erdőkkel és a tavakkal. Aztán a civilizáció eltépte ezt a köldökzsinórt.
Már elég az is, ha ellenállsz. A világ olyan, amilyen; de áldásod ne adjad hozzá. Ez az ellenállás lehet termékeny és nemes. Mindenesetre szükséges ahhoz, hogy nyomod maradjon a világban.
A világ egy iskola, és az élet az egyetlen tanító. Számtalan tapasztalatot kínál, és ha a tapasztalatok egyedül bölcsebbé tehetnének, az idős emberek mind boldog, megvilágosodott mesterek lennének. De a tapasztalatban el van rejtve a lecke.
Az egész világ egy rejtvény, és semmi szükség arra, hogy kutassuk az értelmét.
Bármerre tekint is az ember, mindenütt sorompók állják útját! Ha világunkat csakugyan Isten teremtette s jónak teremtette, szeretném tudni, ki packázta azóta ennyire el!
A világot úgy szeretem venni, ahogy van. Az angyalokat nem tudom elképzelni ördögök nélkül, világosságot a sötétség nélkül, föld felettit a föld alatti nélkül. Csak az egészet.
Semmi okom a boldogtalanságra. Nem is vagyok az. Csak fáj a világ rendellenessége.
Az emberben felmerül néhanapján a kérdés, hogy megéri-e a fáradság. Nem tudom. (...) Valamikor én is azt hittem, amit sokan mások, hogy a kezdetektől megválthatom a világot. Mindent odaadtam. (...) Mert én ilyen vagyok. (...) Vagy fenékig ürítem a poharat, vagy hozzá se nyúlok. Semmire se mentem vele. A világ ugyanúgy rossz irányba halad. És tudod, mi a furcsa? Nem érzem magam vesztesnek. Sem azt, hogy elárultak. Személyes ügy, barátom, az igazságszolgáltatás.
Világunk, ahogy a kutyák, macskák, madarak, bogarak által érzékelt világ, soha nem "önmagában" való. "Vízzel teli hatalmas tartály a világ" - mondja a hal a fiának az akváriumban.
Ha mindent a logika törvényei szerint ítélünk meg, az a világról való abszurd következtetésekre vezethet.
Akármi is volt a kezdet kezdetén, az önmaga mozdulatlan volt, különben az nem a kezdet lett volna, hanem azt a mozgást is valamiféle létesítő ok váltotta volna ki.
Az a baj a szavakkal, hogy örökösen arra késztetnek, hogy úgy érezzük, végre fényt derítettünk valamire, de ha szembekerülünk a világgal, akkor rendre csődöt mondanak, és megint oda lyukadunk ki, hogy értetlenül bámulunk. A harcos ezért inkább cselekszik, mint beszél, és ennek eredményeként a világ újabb leírásához jut, ahol a beszéd elveszíti a jelentőségét, az új tetteknek pedig újak a visszatükröződéseik.
Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenök. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: "Én más vagyok, mint a tenger." Vagy a szikra: "Rajtam nem fog a tűz." De az ember semmi más, mint egyszerű alkatrésze a világnak. (...) A kő, a fém is tovább él, mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban, jelentéktelen. Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kő és a fém - ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas.
A világon semmi sem végleges, mert az élet folyama pillanatonként megújhodik.
Facebook
Pinterest