Idézetek a világról
A világ az ember, aki nézi, az asszonya, akinek elmondja.
A természet fantáziája sokkal-sokkal nagyobb, mint az emberé. Vajon mennyivel bámulatosabb kép például az, hogy valami titokzatos vonzerő hatására valamennyien hozzátapadtunk (az emberiség fele ráadásul fejjel lefelé) egy pörgő golyóhoz, amely évmilliárdok óta a világűrben kering, mint az, hogy a feneketlen tengerben úszó teknőc hátán álló elefánt hordoz bennünket a hátán!
Könnyebb az élet, ha tudomásul vesszük, hogy nincs rend. Ha olyan világban élünk, amelyben egész tejutak csapnak össze, vagy robbannak fel, semmi jogunk felháborodni apró rendellenességeken: ha a nap a tejútnak olyan ködös részén úszik át, hogy százezer évig tart a jégkorszak, vagy ha egy őrült kárpitossegéd lemészároltat egypár millió embert.
A világ nem azért van, hogy okoskodásaink tárgya legyen (...), Hanem azért, hogy szemléljük, és eggyé váljunk vele...
A világ nem kívánságteljesítő gyár.
A világ olyan templommá vált, amelyben nem tudunk énekelni, tehát ordítunk.
Sorsszerűséget mindig lehet találni, ha az ember akar. Ha akar, az csak azért van, mert igen szeretné értelmét látni a dolgoknak. Beleszédül abba az űrbe, amikor semmi, de semmi értelme nincs az egésznek, vak, süket és értelmetlen a világ. Minden másképp néz ki, ha találunk neki értelmet.
Az ötletek irányítják a világot.
Van valami szépség a világban, még ha keményebb hely is, mint valaha gondoltuk.
Születésünktől fogva rejtély vesz körül minket, mely azóta kísért, mióta csak emberek vagyunk. Tudatra ébredtünk ezen a piciny bolygón a csillagok takarója alatt, mint egy lépcsőn hagyott apró csecsemő, magyarázat nélkül, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk, hogyan jött létre világegyetemünk, és fogalmunk sincs, miként vessünk véget kozmikus elszigeteltségünknek, minderre magunknak kell rájönnünk.
Nekünk, fiataloknak, nincs elég erőnk, hogy leromboljuk ezt a tetves világot, de megvan bennünk a bátorság, hogy köpjünk rá.
Nem a világot kell megváltani. Élni kell, és a világ megváltja majd magát.
A haladás az ember szemében egyre jobban összezsugorítja a földet: egy napon, amikor az autók percenként százmérföldes sebességgel fognak száguldozni, az ember mikroszkopikus méretűnek látja majd a világot, s úgy fogja magát érezni, mint egy veréb egy hatalmas árboc tetején, belebámul a végtelenbe.
Megtanultam, hogy nagy a világ, hogy egyetlen kis zugából nem lehet belátni az egészet; hogy mindenütt van jó és rossz; hogy másutt másfélék az emberek, de ez nem jelenti azt, mintha nekik nem lehetne igazuk.
Az univerzum szerkezete olyan, hogy nemcsak maga halhatatlan, hanem a részei is azok, élő, szent lények formájában. Az univerzumnak nincs kezdete és nincs vége, így az életnek és az üdvözülésnek sincs kezdete és vége.
Facebook
Pinterest