Idézetek a vigaszról
Minden pillanat, tiszta, jó és szép, darabokra hullik, szerteszét. Ha nem süt majd a nap és minden szétszakad, hidd el, a barát veled marad.
Lefekszem a csillagok alá a pilleágyra, és ámulva bámulom az égi eget. A Göncöl is itt van még. Gyerekkorom óta félek, hogy lebocsájtják a Földre, és autót csinálnak belőle, vagy buszt. A diszpozíció másként szól, a helyén ragyog, melenget. Fekszem a pilleágyon, körüldalolnak az éjszaka hangjai.
Ne érezd magad rosszul! A múlt elmúlt... akár jó volt, akár rossz, kőbe van vésve, és már nem változik. És nekünk ebből kell vigaszt merítenünk.
Amikor azt hiszed, minden elveszett, szinte váratlanul kerül élő épp az, ami kell.
A Tanítás és minden más emberi találmány - vigasztalásra való. Minden csupán vigasztalás, semmi más. Vigasztalásként azonban mégis csodás. A Tanítás éppúgy, mint a többi elgondolás, mit elénk tárnak a tudós mesterek, az ábrázoló művészek, a poéták. (...) Azért van ez az óriási igyekezet, komoly iparkodás, mert az ember azt reméli tőle, hogy általa könnyebb lesz az élet és könnyebb lesz a halál. És azért, mert nincs más. Ez a legtöbb, amivel az ember segíthet magán. Alkot és prédikál - vagyis vigasztalódik, mert tudja, hogy bárhol jár, sarkában a halál.
Amikor valami véget ér, egyben el is kezdődik valami más.
Ellentmondásnak tűnik, ám az új élet valóban a régi fájdalmából születik.
Elszáll felettem az idő Tengernyi könnyet hullattam Ó, Uram, már csak az imában bízhatok A csillagod leszek, vezess engem utamon.
Humor. Irónia. Pátosz. Mindig is úgy gondoltam, ezeket a tulajdonságokat azért fejlesztettük ki mi, emberek, hogy megbirkózzunk ezzel az oly gyakran kegyetlen és igazságtalan világgal. De amellett, hogy vigaszt nyújtanak, ezek a tulajdonságok egyben felismerések - rövid, felvillanó, de azért fontos felismerések - arra nézve, hogy bármilyen küzdelmet és szenvedést is tesz elénk ez a világ, ezek nem tehetnek igazából kárt abban a nagyobb, örök lényben, akik valójában vagyunk. A nevetés és az irónia szívből jövő emlékeztetők arra, hogy nem rabok vagyunk ebben a világban, csak átutazók.
Az a legcsodálatosabb az emberi természetben, hogy megvan a képességünk arra, hogy még a legborzasztóbb emberi tragédiák árnyékában is vigaszt találjunk.
Magány, úgy futok hozzád, ahogyan a vízbe a forró köznapok elől; be jó, ha tiszta hűsöd végtelene szinte kristályként körültündököl!
Hozzászokott a vidékhez, belesüppedt - és még a szerelemben is valami gyászos édességet talált, valami altató varázst.
A legszebb ajándék az élet, Amit e Földön adnak át. Ki él, és nem boldog, az téved. Ne búsulj hát!
Egymás mellett feküdni, ugyanabban a sírban, kéz a kézben, és időnként szelíden megsimogatni egymás ujjait: elegendő volna nekem az örökkévalóságra.
Ez nem pont így volt, de emléknek így is elég.
Facebook
Pinterest