Idézetek a véleményről
Az ember csak idegeneket szeret igazán. Akiket nem ismer, akik tele vannak titokzatossággal.
Az emberek azzá válnak, aminek gondolják magukat, vagy amit tapasztalataik szerint mások gondolnak róluk, mégpedig olyan alkudozási folyamat keretében, amely állandó mozgásban van, mint a hógörgeteg.
Nem várhatjuk, hogy mindenki egy véleményen legyen. (...) Bizonyos százalékunk mindig is seggfejként fog viselkedni.
Nem csak a párkapcsolatunk különleges kapcsolat. Ilyen kapcsolat fűzhet minket barátokhoz, társaságokhoz, javainkhoz és eszmékhez is. Különleges kisugárzással ruházhatsz fel egy tanítót, terapeutát, gurut, házi kedvencet, sportot, étrendet, hazát, ruhadarabot vagy kocsit. Megőrülhetsz egy filmsztárért, énekesért, íróért. Vonzódhatsz egy eszméhez, például egy politikai irányzathoz. A rádióból és a tévéből ömlenek a vöröslő fejjel ordibáló elemzők, akik elmondják, miért van igaza az ő pártjuknak, és miért nincs igaza az összes többinek. Akár egy helyhez is kötődhetsz, például nyaralhatsz minden alkalommal ugyanabban a hotelszobában. A lista végtelen. Az ego bármit különlegesnek kiálthat ki, és ha megengeded neki, akkor meg is teszi.
A XX. századnak volt értelme, és bár ne lett volna; a XXI. századnak nincs értelme, és bár volna.
A fő baj az emberiség jelentős hányadával, hogy folyton okoskodni akarunk, előtérbe helyezve saját véleményünket, ezáltal elnyomva az esetleges ötletes felvetéseket, jó megoldásokat.
A külföldön jólétben hempergő ismerőseid mindig jobban tudják, hogy neked az itthoni posványban melyik politikai párttal kellene inkább szimpatizálnod, és ennek nyilvános posztban és üzenetben egyaránt hangot is adnak időnként.
Az olyanok tesznek naggyá bennünket, akik másmilyenek, mint mi.
Minél inkább dühbe gurulok, annál inkább igaza van. (...) Ha fölmegy a vérnyomásom, akkor nagyon. (...) Az embernek az egója egy kis barométer lesz, amin mérni tudja saját hamisságát.
Azt tartom (...) erkölcstelenebbnek, ha a műkritikus belevájkál egy ember magánéletébe, ha egyébként műve, amelyet alkotott, kifogástalan. A festő munkája és magánélete olyan, mint a gyermekágyban fekvő asszony és újszülött gyermeke. A gyermeket kell néznünk és nem szabad felhajtanunk a szülő asszony takaróját, hogy megnézzük, véres-e az inge.
A kritika és a hibáztatás függőség. Ráadásul igen költséges függőség, mert ez rombolja legsikeresebben a párkapcsolatok meghittségét.
Vegyük végre tudomásul: az állat nem rossz és nem jó; az állat állat.
Teljesen mindegy, milyen pozícióban van valaki, ha nincs igaza, az ember nem hagyhatja szó nélkül.
Civilizált emberek akkor sem esnek egymásnak, ha eltérő a véleményük vagy a világlátásuk.
Amint valaki azt mondja, nekem igazam van, te pedig tévedsz, máris lemond a párbeszéd lehetőségéről.
Facebook
Pinterest