Idézetek a valóságról
A holnap nem ígéret, csupán egy esély.
Én szeretnék alkotni csodásat és Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot S aztán meghalni: Mert én a Mámor vagyok.
Az arcod mellett suhan el ez a riadt tekintet, de egyelőre nem fordulsz meg, szoktatod magad az új felismeréshez, amit mindig is sejtettél, de talán sohasem érezted még ilyen tisztán; hogy elbeszélt életbe te is bele vagy keveredve, azt nem lehet személytelenül meglesni egy kulcslukon át; a hősök visszanéznek rád, és akarnak tőled valamit, néha olyan erővel, hogy emléküket még az álmaiddal is magaddal viszed.
Én csak félig álmodva élem a világot. Egyik szememmel a hazug, édes álomképek káprázatába bámulok, a másik szemem mindig a valóságot figyeli.
Ne akarj a Mennyben járni, mert ugyanúgy fogsz visszavágyni, ahogyan most vágysz az ég felé, hogy a végtelenben élj.
Pár ezer évvel ezelőtt egy kínai bölcs pillangóval álmodott. Miután felébredt, többé nem tudta eldönteni, ő álmodta-e a pillangót, vagy az álmodja őt.
Olyan valóság volt az, amivel ezelőtt soha nem kellett szembesülnie, és a fájdalom szinte elviselhetetlen volt.
Nem lehet semmit sem kitalálni. Ha azt hiszed valamiről, hogy megtörtént, akkor az tényleg úgy is van.
Az álomképeket nem lehet kinyílt szemmel megölelni, s álmodni se lehet mindég; az életnek döcögős útja felráz.
Ha az Élet mesélni tudna, akkor ő lenne a leghazugabb mesemondó. Ugyanis a könyvekben vannak jó mesék és gonosz mesék, de az életben mindez egy jókora összevisszaság. A legjobb pillanatok után minden bejelentés és figyelmeztetés nélkül ránk zuhannak a legdermesztőbb percek, melyek órákká, napokká, végeérhetetlen, időtlen periódusokká nyúlnak.
Szeretjük-e azt, ha vannak illúzióink? (...) Sőt féltve őrizzük is, nehogy a valóság teljesebb megismerése tönkretehesse azokat.
A rejtélyek a könyvekbe valók, a valóságban iszonyú fárasztóak.
Kétféle ijedtség létezik; legalábbis az én felfogásom szerint. A tévés ijedtség és az igazi ijedtség. Szerintem általában csak a tévés ijedtség szintjét érjük el. Például amikor a vérteszt eredményére várunk, vagy amikor a sötétben hazafelé sétálunk a könyvtárból, és arra gondolunk, hogy a bozótban rosszfiúk rejtőznek. Az ilyen szarságoktól nem rémülünk meg igazán, mert a szívünk legmélyén tudjuk, hogy a vérteszt negatív lesz, és hogy senki sincs a bozótban. Hogy miért? Mert ilyesmi csak a filmekben történik.
Ne várj színes álmokat, ne reméld, hogy egy perc alatt valaki mindent helyre tesz; csak egy álom ez.
Végigjárni az emlékek kálváriáját fájdalmas. Mint meggyászolni valakit, akit szerettünk és elvesztettünk. Még akkor is, ha közben rádöbbenünk, sokszor gyűlöltük az illetőt. De néha, miközben egykori önmagad homályos képeit vizsgálod válaszok után kutatva, előugrik az igazság, és jól fenéken billent.
Facebook
Pinterest