Idézetek a vallásról
Jelenkorunk nagy morális kérdései az emberi jogok, háború, szegénység, a gazdagok és szegények közti óriási különbség, azon tény, hogy a harmadik világban minden két és fél másodpercben meghal egy gyermek alultápláltságban vagy kezelhető betegségben. Az egyházak megszállottsága a házasság előtti szexszel és azzal kapcsolatban, hogy elváltak házasodhatnak-e újra templomban, szánalmasnak tűnik az emberi szenvedés és nélkülözés ekkora tömege mellett. Elterelni a figyelmet arról, ami valóban számít, és arra a lényegtelen és amúgy is hiábavaló erőfeszítésre fókuszálni, hogy az emberek a magánéletüket a templom által jóváhagyott módokon éljék, kárt okoz a világban a jó ügyének.
Ha valaki venné a fáradságot megvizsgálni, hogy a keresztény - vagy bármely vallási - moralitás mit követel, meglepődne, hogy 180 fokban ellentétes azzal, amit most normálisnak és követendőnek tartunk, és látná - függetlenül attól, hogy a keresztény vagy a kortárs moralitás a "helyes" -, hogy az előbbi miért irreleváns az utóbbi számára.
Ha a szeretet (...) az erkölcsösség forrása, akkor mi jelentősége van egy istenség létének vagy nemlétének? Miért ne indíthatna az etikus életre a saját szeretetérzésünk? Egy isten létezése semmit nem ad a morális helyzetünkhöz, kivéve egy láthatatlan rendőrt, aki látja, mit teszünk (még magunkban és az éjszaka sötétjében is), valamint halálunk utáni fenyegetéseket rossz viselkedésünk esetére. Ezek a kiegészítések nemigen gazdagítják a morális életünket, minthogy az alátámasztás, amit kínálnak, félelemből és fenyegetésből áll, ami pont az, amitől, egyéb dolgok mellett, az erkölcsös élet meg kíván óvni bennünket.
A vallásos válasz az erkölcsi szkeptikus kérdésére, miszerint "miért kéne így és így tennem?", az, hogy "mert Isten azt mondta". De ez csak egy finom módja annak, hogy azt mondjuk: "mert különben meg leszel büntetve." (...) De a fenyegetés nem egy logikai magyarázat arra, hogy egyik tett helyett a másikat válasszuk. Ha van egy olyan büntető-bosszúálló istenség, mint amilyen a keresztény, akkor célszerű lehet engedelmeskedni, hogy elkerüljük a pokol lángjait, de a büntetéssel való fenyegetőzés nem egy erkölcsi alapú indok az engedelmességre.
A könyvnyomtatás kora előtti időben egyszerű hitszakadásnak számított volna a reformáció; a könyvnyomtatás forradalommá érlelte.
Az Igén kívül keresni a Szellem megnyilatkoztatásait mindig őrültséghez vezet. Az Ige tanítása a Szellem késztetése nélkül pedig csak halott, erőtlen vakhitet és vallásos formalizmust eredményez.
Az istenhit a gyengék privilégiuma.
A hit a kegyelem csatornája.
Igazad van, nem tanítottalak meg semmire. Nem tudtalak megtanítani semmire. Amit tudnod kellett, már mind ott volt, csak a szó hiányzott hozzá. Egyeseknek az kell, hogy Kálí vagy Síva megsemmisítse a világot, hogy az illúzión átlátva megpillantsák magukban az istenit. Másokat Krisna űzi olyan helyre, ahol felfogják a bennük lakozó örökkévalót. Megint mások csak úgy veszik észre az Isteni Szikrát magukban, ha rájönnek, hogy a szikra minden dologban megvan, és így meglelik a rokonságot. Ám csak mert az Isteni Szikra mindenben megvan, attól még nem mindenki fedezi fel.
Az Isteni Szikra végtelen, a hozzá vezető út nem. Az út kezdete a szó.
A Tao három ékköve: könyörület, mértéktartás és alázat. Boldizsár azt mondta, a könyörület bátorsághoz visz, a mértéktartás nagylelkűséghez, az alázat pedig a vezetéshez.
A félelem minden vallási ismeretterjesztő előadásnál hatékonyabb fegyver.
Az erkölcsi törvény nem ismer tudóst és tudatlant, vagyonost, szegényt. Akármi van a fejemben, a Sinai-hegy nekem sem adott külön tízparancsolatot.
Én a kinyilatkoztatott igazságok elsőbbségét nem vonom kétségbe. De vannak kérdések, amelyekben nem történt kinyilatkoztatás. Isten csak az erkölcs és a szeretet kérdéseiben tartotta fontosnak, hogy mintegy személyesen szóljon, az olyan kérdéseket, mint a természet szerkezete, tévelygő eszünk tornájául hagyta.
A kinyilatkoztatás eszméjét nem könnyű elgondolni. Hogy Istennek fel kell fednie magát az emberiség előtt, ez egyesek számára hihetetlennek tűnhet. Kinyilatkoztatás nélkül, isteni tanítás és útmutatás nélkül az ember szélfútta falevél, sötétben tapogatózó vak. Hogyan találhatnánk el Istenhez az ő útbaigazítása nélkül? (...) Nincs létra, melyen az emberi elme Isten elméjének a végtelenségéhez felemelkedhet. Nincs híd, amely a végtelenbe átívelne. Nincs mód számunkra közel férkőzni hozzá. Lényét fürkésznünk - reménytelen. Következésképp, ha Ő maga fel nem tárná előttünk, magunktól sohasem fejthetnénk meg gondolatait.
Facebook
Pinterest