Idézetek a tudományról
Tudósnak olyan embert nevezünk, aki átérzi, hogy a kísérlet olyan lehetőséget kínál, ami az élet mélyenszántó igazságainak további megismeréséhez vezet, aki annak lenyűgöző titkairól képes egy fátyoldarabkát fellebbenteni, és énje legmélyén olyan szenvedélyes szeretet ébred a természet rejtett kincsei iránt, hogy képes önmagáról is megfeledkezni.
Az igazi tudós a laboratóriumában él, és nem vesz tudomást a külvilágról; sokszor bogaras, elhanyagolja külsejét, mert keveset törődik önmagával. Megvakul, mert fáradhatatlanul kutat a mikroszkópjával; aki önként fertőzi meg magát tuberkulózissal, kolerával, hogy megismerje a betegségek terjedésének tüneteit; a robbanásveszély tudatában készíti el azt a vegyületet, amelynek esetleg áldozatául esik. Ilyen a tudós szellem, akinek a természet feltárja titkait, és akit a feltaláló dicsfénye övez.
A tudományos eszközök olyanok, mint az ábécé. Értenünk kell a kezelésükhöz, hogy el tudjuk olvasni a természet titkait.
Egy szerző magasröptű gondolatait az ábécé betűiből formált szavakkal lehet könyv formájában megjeleníteni, a természet számtalan titkába pedig a kísérleti technika nyújt bepillantást.
Aki a múlt töredékeiből kívánja megfejteni a jelen működését, szinte mindig kudarcot vall.
A tudományos forradalmak (...) általában pincében kezdődnek; olyan eltemetett helyeken, amelyeket távol tartanak a gondolatok fő sodrától.
Legyen egy klinikus bármilyen nagy szaktekintély, el kell fogadnia azt a tényt, hogy még a rengeteg tapasztalat sem lehet a tudományos hitelesség érzékeny indikátora.
A körülöttünk lévő természet (...) formáinak szépsége mellett csodálni tudjuk majd a jelenségeiben megnyilvánuló törvényszerűségeket és összefüggéseket is. Nemcsak kívülünk él majd a természet, hanem bennünk is.
A tudomány eredendően se nem jó, se nem rossz. A tudomány egy lehetőség, amit az ember a saját céljaira használhat.
A tudós lelke objektív önértéken csüng: a kutatott és felfedezett igazságon; a művész lelke is: a szépségen, amelyet alkotásaiban megvalósít s amely a tárgynak jellegzetes benső igazsága. Egyik sem munkája hasznosságát nézi, hanem magáért az igazságért, illetőleg szépségért küzd és alkot, hogy ezeket az értékeket megvalósítsa és kifejezze. De mindkettő munkájába önkénytelenül belefonódik a hasznosság is, az egyik gondolataival s fölfedezéseivel, a másik művészi alkotásaival az életet is szolgálja, gazdagítja, szélesíti és fokozza.
Minden mozzanatok között, melyek egy Nemzet szellemi felemelkedésére s közművelődésére közre hathatnak, a természettudományok mívelése az, amely korunkban a mint legnélkülözhetetlenebb s a létért küzdés nagy versenyterén az önfeltartásra leghatályosabb: úgy maradandó következéseiben a társadalomra legáldásosabb is.
A tudós a valóságot akarja lehetőleg visszatükrözni, amint van; a művész a valóságot törekszik alakítani úgy, hogy eszményeinek megfeleljen.
Be kell vinni az életet a tudományba, hogy a tudományt kivihessük az életbe.
A művészetnek is ugyanaz a lelki forrása, mint a tudománynak és a vallásnak: az örökkévaló, az el nem múló, a végtelen után való sóvárgás.
A megismerés és az átélt tudás szépsége felér a legmagasabb művészeti élménnyel, de nemcsak gyönyörködtet, hanem segít a természet erőinek megismerésében és felhasználásában, jövőnk építésében is.
Facebook
Pinterest