Idézetek a szülőről
Minden lány életében eljön a pillanat, mikor rájön, hogy az anyja sokkal rosszabb, mint ő maga.
A baba az arcunkból tájékozódik: ha folyton idegeskedünk, aggódunk, rosszkedvűek vagyunk, akkor ne várjuk, hogy ő kiegyensúlyozott és mosolygós legyen.
A mai csecsemők sokkal nyugtalanabbak, több velük a gond, mint nagyanyáink korában. Ennek legfőbb oka a rohanó életforma, amiben élünk, és amit próbálunk a csecsemőre is ráerőltetni. A problémák gyakran már a baba megszületése előtt jelentkeznek: a terhesség előrehaladtával egyre több pihenésre, lassuló életmódra lenne szükség, ezt azonban a várandósok többsége nem tartja be.
Gyermeked élete egy esély, hogy kitörj a szürke, arctalan létből.
Szüleink is emberek, és a nevelés rögös útján nagy valószínűséggel volt egy-két olyan lépésük, amely nehézségeket vagy idegeskedést okozott számunkra. Ez van akkor, ha valakinek minden előzetes képzés nélkül kell végeznie egy munkát tizennyolc éven át. Egy-egy dolog elromlik.
A jó és a rossz anya között nem az a különbség, hogy mennyit hibáznak, hanem az, hogy hogyan reagálnak az elkövetett hibákra.
Nagyon okosnak hisszük magunkat, mindenre megvan a válaszunk. Szeretnénk mindent átadni a gyerekeinknek, de elég megkaparni a felszínt ahhoz, hogy rátaláljuk a bennünk rejlő gyermekre.
Ha jó anya vagy, tudod, hogy a gyereked nemcsak a "gyereked", hanem egy Ember van rád bízva. A tiéd - és nem a tiéd. Kié? Ha vallásos vagy: Istené. Ha nem vagy vallásos, akkor mondd így: a saját magáé. Mindenki a saját magáé. A gyereked is. Tanítsd meg arra, hogy ezt tudja is. Hogy ő önmagáé.
Teljesen normális és egészséges igényünk, hogy különlegesek legyünk a szüleink számára, hiszen ki más adhatná meg nekünk azt az alapélményt, hogy egyszeriek és felcserélhetetlenek vagyunk, ha nem az anyánk vagy az apánk?
A születésed istenné teszi a szüleidet. Nekik tartozol az életeddel, és képesek arra, hogy irányítsanak. Aztán amikor serdülni kezdesz, te leszel a sátán (...), csak azért, mert valami jobbra vágysz.
Az évek hosszú során rengeteg hibát elkövettem, de mindig szerettem a fiamat, és soha nem cserélném el az anyaságot semmilyen más tapasztalatra a világon.
Megesik ugyan, hogy egyik-másik atyának rút és egészen dísztelen fia van; apai szeretete mégis fátyolt von szemére, gyermeke hibáit észre sem veszi, sőt gyakran kedves és vonzó tulajdonoknak tartja, s barátainak úgy mesél róluk, mintha elmések, bájosak volnának.
El sem tudod képzelni, milyen szörnyű látni, ahogy a gyerekednek egyre romlik az állapota, és nincs semmi, amivel segíthetnél rajta. Fent ülsz az érzelmek hullámvasútján, egyszer Istenre haragszol, máskor úgy érzed, elárultak, megint máskor maga alá teper a teljes kudarc és pusztulás érzése. (...) Minden egyéb mögött ott dobol a végtelen kétségbeesés, és ettől valahogy kiüresedsz. Az öröm helyén egy tátongó űr áll.
A rég áhított asszony szerelmét kivéve, talán nincs semmi édesebb, mint egy gyermek érzésének, ragaszkodásának ilyen ösztönszerű megnyilatkozása. Ezt mindennél jobban meg kell becsülni.
A serdülőkor akkor kezdődik, amikor a szülők kezdenek nehezen kezelhetők lenni.
Nem fogsz elveszíteni minket, mert soha nem fogunk elhagyni téged és elfelejtkezni rólad. Hogyan is tehetnénk? Te hívtál életre minket, figyelemmel kísérted sorsunkat és erőt öntöttél belénk. Most azonban... eljött a mi időnk. Engedj el minket, és közelebb leszünk hozzád, mint valaha voltunk! Hadd vegyük a jövőnk sorsát a saját kezünkbe, és alakítsuk úgy, ahogy a legjobbnak látjuk! Bízz azokban, akiket megalkottál!
Hogy is van ez manapság... ezek a szegény kis fiatalkák. Bár némelyiküknek van anyja, de az se sokat ér - ezek az anyák nem tudják megóvni lányaikat az ostoba afféroktól, törvénytelen gyerekektől, korai, szerencsétlen házasságoktól. Nagyon szomorú.
Facebook
Pinterest