Idézetek a szülőről
Az anya tisztelete mindenek fölött áll. Megszült téged, szenvedett, hogy élhess, ezért örökké hálával tartozol neki, függetlenül attól, hogy mit tett veled későbbi életed során.
Apád egész élete egybeolvadt azzal a harccal, küzdelemmel, amit ennek a világnak a megteremtése jelentett - mindannak, ami ma olyan természetes a te szemedben. Ez az örökséged. Ezt kapod - már meg is kaptad - apádtól: az életet, a mát.
Azok a szülők szoktatják a gyereküket arra, hogy írjon a Jézuskának levelet, akik év közben nem érnek rá kifigyelni, hogy mire vágyik a gyerekük.
Tudod, nagyon nehéz szülőnek lenni. A Mikulás az oka. Olyan sokáig próbálod titkolni a gyereked előtt, hogy nem létezik, hogy a végén már nem tudod, hol a határ.
A gyerekek szétrombolnak mindent, amit addig gondoltál. Korábbi felfogásodat, komplett világképed. Jobb, ha elfogadod és hátralépsz. Aztán elmennek. És mindig hiányozni fognak.
A gyermek nem egy dolog, nem egy szék, nem egy kocsi. Nem tehetsz vele azt, amit akarsz. Általad lett, de nem a tulajdonod, nem tartozik hozzád. A létezéshez tartozik. Te legfeljebb a gondviselője lehetsz; ne akard birtokolni.
Annyira szeretem anyát! Nem érdekel, hogy nyálasan hangzik. A következő születésnapomon szerintem én fogok ajándékot venni neki. Szerintem ez lenne a jó szokás. A gyerek kapjon mindenkitől ajándékot, de az anyukáját ő lepje meg ajándékkal, mert az anyukája is ott volt, amikor megszületett.
A legszebb ajándék, amit csak adhatunk a gyerekünknek, ha kielégítjük kíváncsiságát, ha megtanítjuk neki, mi a szépség.
A gyerek mindenre fogékony, és mindent azonnal a visszájára is tud fordítani. A felnőttek meg? Azt szoktam mondani, mindenkinek megadatott egy saját kincsesbánya: a gyerekkora. De sajnos, nem mindenki képes már visszamenni oda. Rendszerint az ilyenek fegyelmezik cirkuszi kutyává a gyereküket.
A tizenhat-tizenhét éves gyerek az esetek jelentős részében felfedezi, hogy rettentően magányos. Miközben persze sok társ veszi körül, igazából egyedül van - ezért elkezdi kinyújtani a csápjait a szülei felé. Ezt abból lehet észrevenni - és mindenkit szeretettel kérek, akinek hasonló korú gyereke van, figyeljen erre oda -, hogy azt mondja: "A szüleim nem értenek meg engem!" Én ezt nagyon jó jelnek tekintem, mert azt jelenti: ott van már benne a vágy, hogy megértsék. Egy évvel korábban eszébe se jutott volna ilyet mondani. Akkor még fütyült rá, hogy megértik-e őt a szülők, vagy sem, most már megjelenik a vágy, hogy értsék meg. Vagyis van öt-hat nagyon nehéz év, amit szülőként emberpróbáló feladat végigcsinálni. Az azonban hihetetlenül fontos, hogy amikor kinyújtja a csápjait, akkor ott legyen a szülői kéz, amelybe belekapaszkodhat. Mert bizony tizenegy-tizenhat éves kor között úgy el tud romlani egy szülő-gyerek kapcsolat, hogy a kinyújtott csápok nem találnak kapaszkodót, hát a gyerek visszahúzza azokat.
Egy apának a lányához való viszonya tulajdonképpen abból áll, hogy a lány életében van egy pillanat, amikor senki máshoz nem tud fordulni, csak ehhez a férfihoz, és akkor ettől a férfitól kell tudnia, hogy ő a legszebb a világon.
A második gyerekkel az a baj (...), hogy általában kiábrándulást okoz. Az első gyermek eljövetele kaland. Ijesztő és fájdalmas: a nő biztos benne, hogy belehal, és a férj ugyancsak biztos benne, hogy te belehalsz. Miután mindez befejeződött, egy morzsányi lelkes hús birtokába jutsz, aki kiordítja a tüdejét, és ezért kellett két embernek megjárni a poklokat, amíg megteremtették! Természetesen ennek megfelelően értékelik. Vadonatúj, a mienk, csodálatos! És azután - általában túlságosan hamar - megjelenik Ketteske, az egész cirkusz kezdődik elölről; ez alkalommal nem annyira ijesztő, sokkal unalmasabb. És íme, itt van, a tied, de nem újdonság, és mivel oly drágán megfizettél érte, közel sem oly csodálatos.
Itt a legjobb alkalom, hogy egy okos szót mondjak minden szülőnek, akinek serdülő fia van. Ha csak tudja, kutassa ki, mire van kedve és ha rátalált, az istenért, de meg a gyerekért is: töltse a fiú a kedvét. Senki szülő ne kényszerítse a gyermekét arra, amit nem a gyerek kíván, hanem ő. Az ő életéről van szó, ő éli a maga életét. Megvan rá minden valószínűség, hogy boldogul, ha komoly törekvés él benne, és követheti vágyait.
Sajnos sok olyan szülő is van, aki az ajándékot önmaga helyett adja a gyermekének. "Tessék körülnézni a kisfiam szobájában - mondja -, mindene megvan, amit egy gyerek csak kívánhat! Ráadásul mindenből a legszebb, a legjobb, a legdrágább! Nem tudom, mi hiányozhat még neki...?!" Én tudom, gondolom magamban: a szülei hiányoznak, akik folyton sietnek, sosem érnek rá, akik úgy vélik, hogy a drága ruhák és pompás játékok megvásárlásával eleget tettek minden szülői kötelezettségüknek, miközben épp a legfontosabbat nem adják meg a gyereknek.
- Szerintem ha a gyerekek felnőnek, az ember szakadjon el tőlük, vonuljon a háttérbe, kényszerítse őket, hogy felejtsék el. - Kényszerítse? Ez egy kissé drasztikus, nem? A kényszer mindig helytelen, akármilyen irányba hat.
Facebook
Pinterest