Idézetek a szülőről
Az emberre különféle érzések törnek rá, amikor hirtelen nyoma vész a gyerekének. Előbb dühös lesz, aztán pánikba esik, képtelen elhinni, hogy ez vele is megtörténhet, végül bűntudat keríti hatalmába.
A saját gyerekemet még egy símaszkban vagy műanyag fóliába csavarva is felismerném. A szülők már csak ilyenek. Az ember pontosan ismeri a gyereke minden mozdulatát.
Furcsamód az életnek több értelme van, ha egy kisbabára nézünk.
Nem a gyermek feladata, hogy megvédje az anyját. Az anya feladata, hogy megvédje a gyerekét.
Megérdemelve vagy ártatlanul Száműzetésben hogyha bolyganék, Ha megtagadna az egész világ, S nyugtot nem adna sem föld, sem az ég: Egy menhelyem maradna énnekem, S ez a te szived, drága gyermekem!
A legtöbb szülőnek van egy kimondott vagy rejtett elképzelése arról, mikor lenne büszke a gyerekére, milyen célokat szeretne, ha teljesítene. A nárcisztikus szülők azonban rendszerint totális kontrollra törekednek: megmondják, milyen ruhákat hordhat a gyerek, hogyan viselheti a frizuráját, megválogatják a gyerek barátait, beleszólnak a szabadidő eltöltésébe, abba, hogy milyen hobbit válasszon. A hasznosság különösen lényeges szempont, fontosabb a tehetségnél, a képességnél, a rátermettségnél, felülírja a vágyakat és azt, hogy jól érzi-e magát a gyermek, amíg az adott tevékenységgel foglalatoskodik.
Ez a jó anyák sorsa: a jelenlétük magától értetődővé válik.
Amikor konfliktusba kerülsz a kisgyerekeddel, az első lépés annak megállapítása, hogy az adott pillanatban valójában ki és mit akar. Kezdheted azzal, hogy felteszel magadnak két kérdést: "Mire van most szüksége a gyerekemnek?" és "Mire van most nekem szükségem?" A következő lépés: keress olyan megoldást, ami mindkettőtök szükségletét kielégíti. A megoldásnak mindkét fél számára elfogadhatónak kell lennie!
Ritka dolog, hogy egy fiú értékeljen valamit, amit az apja az ő korában tett.
Csodálatos apa leszel. Mindennap elmondod majd a gyerekednek, hogy bármi is történjék, mi végtelenül szeretjük őt. Ő pedig hinni fog neked, mert ez lesz az igazság. És mivel a lelke mélyéig elhiszi majd ezt az igazságot, ez elég erőt ad neki ahhoz, hogy minden mást túléljen.
A túlgondoskodás, túlóvás káros, mert nem teszi lehetővé, hogy a gyermek felfedezze az önállóságát, megtapasztalja a saját erejét és határait.
Egy nő akkor lesz anya, mikor terhes lesz. Egy férfi akkor válik apává, mikor látja a gyerekét.
Ha a gyerekünkről van szó, nincs tett, mely elképzelhetetlen, nincs döntés, mely lehetetlen. Tesszük, amit kell, hogy tökéletes életet biztosítsunk.
Az olyan szülők, akik nem vállalják a fegyelmezés felelősségét, azt hiszik, egyszerűen kibújhatnak a helyes gyerekneveléssel együtt járó szükséges konfliktus alól. Kerülik a főgonosz szerepét (rövid távon), ám egyáltalán nem sikerül megmenteniük vagy megvédeniük a gyereküket a félelemtől és a fájdalomtól. Épp ellenkezőleg: a rideg és kritikus tágabb szociális világ sokkal nagyobb konfliktust és büntetést szab ki egy figyelmes szülőnél. Fegyelmezhetjük magunk a gyerekünket, vagy átháríthatjuk a felelősséget a szigorú, kegyetlen, ítélkező világra - és ez utóbbi döntést sose tévesszük össze a szeretettel!
Talán minden szülő arról ábrándozik, hogy a gyereke megmarad ebben a röpke ideig tartó, átmeneti állapotban, amikor már nem egészen kiszolgáltatott, de még nem alakult ki teljesen a független énje, a szüleit pedig tökéletesnek látja, a legapróbb hiba nélkül. Szeretetnek álcázott uralkodási vágy ez.
Facebook
Pinterest