Idézetek a szerelmi vágyakozásról
Jó volna, ha a fejünkbe is lehetne zsilipet illeszteni. Hogy félre lehetne ereszteni a gondolatok patakját egypár hétre: ne forognának némely kerekek.
Emelj föl magadhoz engemet, Fogadd el neked szánt lelkemet.
Romantikaigény tekintetében minden nő nimfomán.
Képzelt képzeleteddel képzelem, hogy együtt vagyunk: az enyém kevés volna, magában, míg így, szüntelen kettőződve, mint tündér repesés hoz-visz-cserél s egyszerre két helyen egymásba zárva tart a szerelem.
Az elérhetetlen dolgok pont azért kívánatosak, mert esélyed sincs, hogy megkapd. Sőt mindenáron kerülni kell, hogy megkapd, amit akarsz. Kérd a holdat.
Az az egészen szép, egészen kielégítő nemi együttlét, amely az egyébként is meglévő teljes, tehát testi-lelki egység felemelő ünnepe.
Sokkal jobb időnként csendességbe visszavonulni, mint e világ zajától mentes élet után szentimentálisan sóvárogni.
Kicsim, légy óvatos, mit kívánsz, mert kívánságod teljesülhet, és nem tudhatod, mi bukkan elő, ha kibontod a csokrot.
Melegre vágyom, izzani hevülésig, fénnyé válni, a Napba repülni, s napsugárként szemedben megpihenni.
A beteljesülés a vágy halála.
Bármit odaadtam volna, ha lefekhetek mellé, testéhez bújhatok, hogy összefonódjak vele, s végül a karjaiban alhassak. A puszta vágytól verítékes, áramütött, hideg és- meleglelt lettem.
A közeledben akartam lenni. A testközeledben. Jó lett volna veled reggelizni, fürdeni, ágyba bújni. Melletted ébredni. Igazad van: ez tényleg hajszálra olyan, mint a spanglifüggés.
Minden tele van veled: az illatoddal, a lényeddel, az érzékiségeddel. Nem tudlak nem bámulni. Érinteni szeretnélek.
Mit kerestem, amikor kimásztam az odúmból, a hunyorgó fényben vonszolva magam elérhetetlen ködképek felé? (...) A visszautat a sötétbe, a semmibe, a komolysághoz, haza, valakihez, aki még mindig vár, akinek szüksége van rám, és akire nekem is szükségem van, aki a karjába zár és azt mondja, ne hagyjam el soha, aki átadja a helyét és virraszt fölöttem, aki szenvedett, ahányszor csak elhagytam, akit gyakran meggyötörtem és akinek ritkán okoztam örömet, akit sosem láttam.
A gyönyör a fájdalom szakadékába zuhan, ha nem ismer határt. De határt ismerni nehéz abban, amit jónak hittél.
Facebook
Pinterest