Idézetek a szerelmi vágyakozásról
A vágyakozás minden alkalommal új álarcot ölt.
Visszafogottsága már-már ridegséggel volt határos. Jéglány – így nevezte őt magában. És az volt az egyetlen vágya, hogy megtörje a jeget, mely alatt megbújt a nő.
Maradj velem, segíts nekem, Vigyél haza, fogd a kezem, Szeress nagyon, fáradt vagyok, S nehéz a szívem.
Mindig az kellene, ami nincs, mert ami van, az van, s ezzel már ki is esett a vágy játékos hálójából, bele a meguntság hétköznapi porába.
Intenzív vágyat érzek, hogy visszakerüljek az anyaméhbe - bárkiébe.
Nem csak arról szólt az egész, hogy majdnem elvesztettem (...), és a közelemben akartam tartani. Nem csak a vágyról. Hanem arról, hogy úgy aludtam el, hogy (...) mellkasa a hátamhoz simult, és éreztem, ahogy a szívverése az én szívem ütemére lassult. Arról, hogy felnőttem, és rájöttem, hogy az ölelő karja, az illata, amikor alszik, a szuszogása maga az otthon, és minden, amit csak egy nap végén kívánhatok.
Nem hiszem, hogy valaha is közelről láthatom őt... Jöjjön bármilyen közel.
Akkoriban úgy éreztem, képtelen lennék újra szeretni bárkit is, de mindennél jobban akartam, hogy engem szeressenek.
A világ tele volt új lehetőségekkel, de nem tudtam gondolkodni, még levegőt sem venni, úgy vártam, hogy visszatérjen. Mert mindent ő jelentett.
Oh, bárcsak érinthetnél! Ne kérd, hogy: lassan a testtel! Ne súgd, hogy: most ne siesd el! Oh, bárcsak érinthetném!
Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng; a ligetben ha néma csend borul rám, téged köszönt. Lelkünk egymástól bármily messze válva összetalál. A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára. Oh, jössz-e már?!
Bevallom, nagyobb mámort lelek a szenvedélyben, mint az imában. Az efféle szenvedély már ima. Bevallom, még mindig imádkozom, hogy érezhessem szeretőm ajkának érintését, simogató kezét, karjainak ölelését. Bevallom, még mindig éhezem rá, hogy testem lángra gyújtsák, hogy felébredjünk egy álomban, távol e zavaros helytől, ahol már nem is vagyunk önmagunk. Tudni akarom, hogy ez örökre, mindörökre az enyém.
Egy dolgot akarok - mindent! Tudod jól, az áldozat nagy. Egy dolgot akarok - mindent! De ami igazán kell, az te vagy!
Az ember mindig éppen arra vágyik legjobban, amit soha, de soha nem kaphat meg.
Az emberek állandóan valami boldogságot, valami érdekeset várnak, valamilyen örömről, eseményről ábrándoznak. Ezért vonzó az utazás is. Azután a szabadság, a távolság... az újszerűség, amely mindig ünnepi, fokozza az életörömöt, márpedig mind erre vágyunk, ezt keressük, minden erős érzésben.
Facebook
Pinterest