Idézetek a nyelvről
A nyelv semmivel sem inkább kulturális találmány, mint mondjuk a függőleges testhelyzet.
Az embert a szimbólumok - elsősorban a szavak - használata röpíti el a múltba, a jövőbe vagy a képzelet birodalmába.
Kormányok lemondanak. De én nem mondok le a magyar mondatról.
De Európa szívéből szakadtam, így csak osztják, ugor, vogul hangon, e kancatejszagú, hal- és zsírszagú nyelven kiáltom túl az Óperencián is őseim: szinte az Ős Sejt jaját-gyönyörét, halandóan is halhatatlanul.
A legfontosabb szavak minden nyelvben rövidek. Például az "igen". Vagy a "szeret". Vagy az "Isten". Ezeket a szavakat könnyű kimondani, mégis óriási üres tereket képesek megtölteni.
Sok szempontból hasonló a nyelv a szexualitáshoz: ennek elsajátítására, használatára is erős ösztön hajtja az embert, a legprimitívebb társadalmakban is, hiszen egyik nélkül sincs emberi élet. Az is hasonló bennük, hogy a közösség ősidők óta szabályozni, korlátozni, nyesegetni igyekszik mindkettőt.
A mondott szó üres beszéd; az érzett szó az igazi.
A szavak bénák, tökéletlenek, kevesek a fogalmazáshoz.
A nyelv megnevez, a film megmutat.
Szent, áldott és jó dolog a nyelven magán dolgozni.
Különös, hogy az ember mindig visszavált az anyanyelvére, ha nagyon dühös, vagy ha extázisban van.
Az írónak sohase legyen szótára. Minden szókeresés, még ha szükséges is, a közvetlenséget csorbítja. Azokkal a szavakkal írjunk, amelyeket ismerünk, amelyek emlékezetünkben élnek, amelyek természetesen bugyognak belőlünk.
Azonképen ti is, ha érthető nyelven nem beszéltek, mimódon értik meg, a mit szóltok? Csak a levegőbe fogtok beszélni.
Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz.
Jaj, hogy elfut a tollam alól, Ami igaz, ami esztelenül Szép. Pedig a szó nekem ópium, Pogány titkokat szívhatok belőle.