Idézetek a művészetről
Az utókor általában gátlástalanul tudja kisajátítani az alkotói életműveket, saját hasznára és használatára egy-egy gondolatkört felnagyít, eltúloz, meghamisítva és megcsonkítva ezzel a szellemi egészet, gazdagságot.
Ady Endre festői szempontból nézve is nagyon érdekes alak. Szemei nemcsak azért voltak szépek, mert feketék, mint a bogár, de főleg azért, mert álmos nézése mély és szerelmes, sokatmondó, talán azt lehetne mondani, hogy ennek a ritka lénynek, ennek a különösen szépen érző nagy embernek a lelke tükre volt.
A művészet csúcsa a szavak segítségével visszaadni a gondolatnak az egyszerűséget, amelytől a szavak megfosztják.
A kagylót felnyitják, a csigát megsebzik, szemcsét helyeznek nyálkás anyagába, s visszadobják a tengerbe. A sértett állat kínjában alkotni kezd: gyöngyöt alkot. Ez a japán gyöngy. A legtöbb művész is ilyen sértett állat. Idegen anyag hull lelkébe, mesterséges izgatásra kezd alkotni. Amit így teremt, anyagra és szerkezetre egészen olyan, mint az igazi. Csak eredete más. Igazgyöngyöt önmagából, mesterséges beavatkozás nélkül csak a kivételes és választott példány tud kitermelni. Ez a legritkább, legértékesebb tünemény. De a különbséget csak a szakember érzékeli.
Nemcsak a tett, a beszéd - a nézés is cselekvés. Aki csak azt festi a világról, amit lát belőle, s azt nem, amit tud róla, meghamisítja a dolgokat, s az érvénytelenség csöndes pusztítását készíti elő.
A színpadon nem lehet hazudni. Ha nem érzed azt az érzést, amiről énekelsz, akkor annyi. Azt észreveszik.
A színház nem földi színtér! A Színház menedék. Csodák világa. Lehetsz ott királynő, császár és szolga, bohóc és kurtizán. Veled ott minden megtörténhet. Meghalhatsz. Újjászülethetsz. A színház: szerelem! Örökké tartó láz.
A művészet mindig a fájdalom kifejezése. Talán az egész élet is, minden, amit csinálunk, de különösen a művészek élete - ezért van az, hogy annyit bántják őket. Nemcsak a művészetükben adnak hangot a fájdalomnak, hanem az életükben is, mások meg nem szívesen szembesülnek azzal, hogy az élet csupa kín.
Egy festmény egy vers - szavak nélkül, egy vers egy festmény - szavakban. A zene mindkettő.
A pódiumművész öröme és mámora a zene, mint ahogyan színészé a kigyúló lámpasor, a jelmez és a jellem, amelyet magára ölt, a zsúfolt nézőtér rámeredő tömege, s az előadás végén felcsattanó vastaps. Mert a közönség és a vastaps extázisa szenvedélybetegség: igazi művész soha nem gyógyul ki belőle, ám nélküle megtébolyul és elpusztul.
Ahhoz, hogy megértsünk egy művet, tekintetbe kell vennünk a népet, amely alkotta, az erkölcsöket, amelyek sugallták, és a környezetet, amelyben született.
Az isteni szikra mindenkiben megjelenhet, ahány ember, annyiféleképpen. Emiatt minden ember lehet művész, és egyetlen ember sem helyettesíthető másikkal, mert mindenki egyedi és megismételhetetlen.
A rajzolás mindenfajta ábrázolás lelke és forrása, s minden tudomány gyökere. Aki olyan eredményeket ért el, hogy rajzolni tud, annak azt mondom, hogy a legértékesebb kincs birtokába jutott.
A valóság se nem szép, se nem csúf, se nem rossz, se nem jó, sőt, értelme sincs semmi, amíg mi művészek értelmet nem adunk neki, ihlettel, látomással, lelkünk teremtő erejével szépséget, igazságot és jóságot nem lehelünk belé.
A költészetben van egy pillanat, amikor az ember egy szempillantásra meglát egy másik világot. És azt is észreveszi ugyanakkor, hogy minden csupán árnyéka annak a másik, valódi világnak.
Facebook
Pinterest