Idézetek a mindennapokról
Van valami furcsa egy olyan házban, amely sokáig volt zárva. A szomorúság úgy nő benne, mint a statikus villamosság, és csak egy villámhárítóra vár, hogy kisüljön.
Úgy érzem, hogy a szoba, amelynek négy fala között álmodunk és bánkódunk, örvendezünk és élünk, részt vesz az életünkben, együtt lélegzik velünk, és előbb-utóbb saját egyénisége lesz.
Igazat mondanak-e azok, akik állítják, hogy az élet értelmét naponta le lehet mérni?
Valami újnak a megszokása mindig koptatja egy korábban megszokott állapotnak a hatását.
Elfutni vágyom enmagamtól! Messzire vinném átkomat, de sarkon űz egy vad kalandor, a lét-üszök - a Gondolat.
Elfogadtam a jót, amikor jött, és a rosszat is ugyanúgy. Tudtam, hogy idővel elmúlik mindkettő.
Azt úgyse lehet senkibe belesulykolni, hogy beletanuljon az arany középút életformájába, a megalkuvásra születni kell, s biztosan boldog is, aki rászületett.
Vannak, akik előre szeretnék tudni, mi kerül az asztalra; de akik a lakomát készítik, inkább titokban tartják: mert a csodálkozás hangosabbá teszi a dicsérő szavakat.
Azok, akik büszkék arra, hogy szabályos rend van az íróasztalukon, soha nem tapasztalják meg azt az izgalmat, hogy megtalálnak valamit, amiről azt gondolták, hogy menthetetlenül elveszett.
Ha (...) rendet akarunk rakni egy szobában, akkor - hacsak nem gyömöszölünk be mindent a szekrényekbe - eleinte elkerülhetetlenül fokozódik a rendetlenség.
Nincs tökmindegy, ha nincs semmi, és a mai az egy ilyen nap.
A szokás a környezetből nő ki. Abból, hogy ugyanazt mindig ugyanúgy tesszük - abból, hogy ugyanazokat a gondolatokat gondoljuk újra meg újra. És miután kialakult, olyan, akár a cement, melyet, ha megszilárdult, nehéz feltörni.
Jó volna nagyon sokat aludni. A nap huszonnégy órájából legalább tizenhatot. Az alvók elszakadnak az élettől, s meg is halnak egy kicsit addig, amíg fel nem ébrednek. Kényelmes állapot. Sok kellemetlenségtől megszabadít.
Odakint az életben mindenkit magával ragad a mozgás, egyik teendő követi a másikat, minduntalan nagyon kézzelfoghatóan kell dönteni erről vagy arról - kevesebb idő jut meditációra. Tulajdonképpen elég okosan rendeződött be a világ: egyre gyorsította az élet ütemét, a társadalom mechanizmusa elöntötte sok-sok sürgető munkával az embereket, hogy a célszerűség minél hathatósabban szorítsa ki a felesleges töprengést. Akinek naponta hetvenhétfelé kell gondolnia, nem ér rá, hogy minduntalan mérlegre rakja tetteit, vizsgálgassa önmagát. Nem véletlen, hogy Diogenesz elbújt a hordójába, Rousseau félrevonult a természetbe, valamelyik szent pedig egy oszlop tetejére ült, hogy zavartalanul bámulhassa a köldökét... A szüntelen cselekvés az egyetlen orvosság gondolkodás ellen. Nem szabad ráérni, lobbanva kell élni, át kell adni magunkat sok sürgető tevékenységnek.
Néha ugyancsak összekaptak, és ilyenkor felhevült arccal vitatkoztak, csipkelődtek egymással. Közben azonban lerítt róluk, mennyire élvezik ezeket a vidám szópárbajokat.
Facebook
Pinterest