Idézetek a médiáról
A figyelem az a fénycsóva, amely rávilágít a számunkra fontos információkra a ránk zúduló hírhalmazban.
A figyelmünk úgy működik, mint a mágnes: a szükséges információ vasreszelékét a rejtekhelyről is magához rántja, míg az érdektelen hírek faforgácsát akkor is ott hagyja, ha szinte kiüti a szemünket.
Csak a mindig ugyanoda hulló esőcsepp vájja ki a követ: a folyamatos reklám adja el a terméket.
A publicitás megágyaz a vásárlónak, a reklám megpróbálja szobára vinni.
A Facebook semmi más, mint a rengeteg érzelmi feszültséggel élő, önmagát becsapó ember kompenzációs eszköze.
A közérdeklődésre számot tartó műsorok "értékét" sajnos jelenleg nem a társadalmi hasznosságuk, hanem a nézettség, illetve a reklámok elhelyezésének esélye adja. Vagyis, hogy jó reklámhordozó ereje van-e. Ezért nem lehet a kereskedelmi adókon tudományos ismeretterjesztést vagy egészségneveléssel foglalkozó témát találni. Ennek helyét a kétes hitelű természetgyógyászati vagy importált szenzációkat tartalmazó hírek foglalják el.
A legjobb követő a troll, mert mindenbe beleköt, amire aztán a többiek reagálnak, vagyis folyamatosan generálja a tartalmat.
Nem hiszek abban, hogy baromságra vágynak az emberek, mert van antennájuk a jóra: nem biztos, hogy meg tudják vagy meg tudták fogalmazni, hogy mire vágynak, hogy mi hiányzik a képernyőről nekik, de a minőség és a nézettség nem áll ellentmondásban egymással.
Minél kevesebb kultúrát fogyaszt az ember, annál inkább jellemző rá, hogy a képernyő előtt tölti az idejét. A buta ember és a tévénéző ember mintha egy halmaz lenne, és olyan botrányos témák hozzák lázba őket, mint a megcsalás és az anyjuk halálát zokogva mesélők.
Az újságírói és a jogvédői lét sokban hasonlít: olyan falaknak kell nekirontanunk újra és újra, amik lehet, hogy csak a századik nekifutásra dőlnek le. Következetesen és folyamatosan ostromolni ezeket a falakat kemény munka, de egyben nagy szabadság is: szabadon kimondhatjuk és leírhatjuk a gondolatainkat, és az lehet a mindennapi foglalkozásunk, hogy a hatalmat kritizáljuk anélkül, hogy retorziótól kellene tartanunk. Ez a lehetőség keveseknek adatik meg, akinek mégis, annak kötelessége élni is vele mindig, minden körülmények között. Ha a kevés szerencsés nem így tesz, akkor tényleg felesleges erőltetnünk ezt a demokrácia dolgot.
Tele van a média mindenféle vacak emberekkel, akiknek semmiféle tehetségük nincs. De ez teljesen igazságos szerintem: akinek az Isten nem adott tehetséget, annak adott feltűnési viszketegséget.
Az elfogadható társ meglelését tovább nehezítik azok a képek, amelyeket a filmek, a tévé, a regények, magazinok és reklámok közvetítenek arról, hogy kikbe lehet beleszeretni. A mozivászon hatalmas figurái azt az illúziót keltik, mintha ezek lennének a régóta elveszett "jó" vagy anyaméretű emberek. Ezek a nem emberléptékű teremtmények értelem nélküli bizalmat ébresztenek bennünk, és magukat a színészeket ruházzuk fel a tökéletesség aurájával, amelyet magunkban hozzájuk társítunk. Nem tudnak hibázni, felülállnak az olyanfajta megítéléseken, amelyeket egymásról alkotunk. S hogy még jobban összezavarodjunk, az általuk ábrázolt jellemek bármilyen irreálisak is, mércét állítanak a vágyainknak, melyeknek tükrében a valódi emberek még tökéletlenebbnek tűnnek, mint valaha.
Korábban a néptájékoztatásnak és a propagandának olyan módszereivel tettem szert jó tapasztalatokra, amelyek jelentősen különböztek a mostaniaktól. (...) És most azt kellett megállapítanom, hogy elég színpadra lépni egy ideológiával, elég elmondani egy beszédet és szellemileg foglalkoztatni több százezer nézőt.
A rovat átszellemült halandzsája hatvan év alatt mit sem változott, az olvasók nyilván továbbra is azt tartják igényesnek, ami jórészt érthetetlen számukra, és a hangütésből próbálják kiszűrni, hogy pozitív-e a szerző hozzáállása a tárgyhoz.
Tudjuk, mit várhatunk az újságjainktól. A süket írja, amiről a vak tudósít, a falu bolondja korrektúráz, a többi lap pedig változtatás nélkül átveszi. Minden történetet újra és újra ugyanazzal az állott hazugságlöttyel hígítanak föl, végül a "csodás" kotyvalékot feltálalják a mit sem sejtő tömegnek.