Idézetek a lélekről
Ahhoz, hogy elengedj bárkit is, neked kell megváltoznod. A régi lelkedet le kell vetkőzni, és az új lelkedbe szépen beleöltözni. És ő ott marad az emlékezeted ruhatárában, a fogason, mint egy ruha, amit kinőttél már.
Benned is sokan kiabálnak, zaj van, vagy süketség. Nem szereted magad. Ebben a külső-belső hangzavarban senki sem tanít meg arra, hogy rendszeresen föl kell hangolnod a lelkedet. Ha ez sikerül, azt érzed, hogy szereted magad. Más szóval: amíg hangolt vagy, jó élni. És másoknak is jó élni körülötted, mert belső zenéd áthangolja az ő rezgésüket is.
A megrázkódtatások, amelyeken átmegyünk, beleégnek a lelkünkbe, és ezek az emlékek még évek múltán is képesek fájdalmat okozni.
Vannak lelkiállapotok (...), amikor az ember hajlamos rá, hogy mindent eltorzítva lásson.
Nem tudom, mi árulkodik jobban a lélekről: a nevetés vagy a sírás. Gyanítom, hogy az utóbbi, de remélem, hogy az előbbi.
Egy évtizeddel öregebbnek érzem magam a koromnál. Túl sokat tudok: láttam, ahogy az emberek kimutatták a foguk fehérjét, mikor kétségbeesettek és önzők, és ettől óvatossá váltam. Tettetni tanulok, mosolyogni és bólogatni, hogy kimutassam nem létező együttérzésemet. Igyekszem olyannak tűnni, mint mások, bár legbelül valami eltörött.
Most meg találtam rólam egy képet,
kicsi vagyok, még hunyorgok, s félek,
s ahogy nézem, hát egyszer csak látom,
Ő már ott állt mellettem.
Hogy milyen a világ, amiben élünk, az tisztára lelkünk mivoltától függ.
Némelyik ember irigyli a másik boldogságát, holott lelkét kellene irigyelnie, mely a boldogság befogadására és átérzésére képes. A történéseknek mindig saját lelkünk ad súlyt és jelentőséget.
Fénysebességgel száguldunk át az életen, és nem érezzük a fájdalmat, amelyet a testünk/lelkünk érez. (...) Cserbenhagynak, kihúzzák lábunk alól a talajt, saját mércénknek sem tudunk megfelelni, s míg egész életünkben küzdünk ezekkel a nehéz érzelmekkel, a velük járó sebezhetőségről nem veszünk tudomást.
Mindenem fáj, de legalább tudom, érzem, hogy élek. Összehasonlíthatatlanul jobb, mint az a másik fájdalom, a léleké, amire a halál az egyetlen gyógyír.
Egyik élet sem fontosabb a másiknál, és mindennek megvan a maga célja. Mindennek. Képzeld el, hogy mind a nagy terv részei vagyunk, melyet egy nap megértünk, és e napon, miután megtettük azt, amire csakis mi vagyunk hivatottak, felszállunk, és azokkal, akiket legjobban szerettünk, újra egyesülünk örök ölelésben! Képzeld el, hogy csillagokká válunk!
Az elmulást ki soha sem csodálta,
akinek nincs egy délibábos álma:
Szegény a lelke, jaj, nagyon szegény...
A művésznek nem csak a szemét, a lelkét is edzenie kell.
Vaszilij Vasziljevics Kandinszkij
A léleknek is van bája: a szellem kecsessége, melynek megnyilvánulása igazi ékessége a szívnek.
Facebook
Pinterest