Idézetek a kapcsolatról
A legjobb módja annak, hogy felkeltsük és fenntartsuk egy másik ember érdeklődését, az, hogy először róla beszéljünk, majd fokozatosan magunkra tereljük a szót - és ott is tartsuk.
Az együttérzés, ahogy a szeretet is, átváltoztató erő, amely többek között lehetővé teszi számunkra, hogy a látszat mögött felismerjük a valóságot. Ha valaki ordít, gyakran egy régi fájdalom húzódik meg a háttérben, az ítéletek mögött pedig gyakran régi sérelmek bújnak meg.
Egy függőségi kapcsolatban az ember inkább tönkreteszi a másikat vagy önmagát, minthogy felébredjen az illúzióból. Mivel titkolni akarja saját tehetetlenségét, ő maga válik apa- vagy anyafigurává és nevelni kezdi partnerét.
Én én vagyok. Te pedig te vagy. Bár nem mindig vagyunk egy véleményen, de szeretjük és tiszteljük egymást.
Ha egy család folyton a konfliktusaival foglalkozik, gyakran kiéleződik a helyzet. Ha azonban azzal foglalkozunk, hogy a család mindezek ellenére összetart, arra biztatjuk a családtagokat, hogy idézzék emlékükbe a rég elfeledett pozitív kapcsolatokat.
Ahogy egy élő sebünkbe sem engedünk bárkit belenyúlni - csakis azt, aki gyógyítani tud -, lelkünk sebeit is csak annak szabad föltárni, akinek a tartós (tehát maradandó) szeretete bizonyossá vált előttünk.
Sokkal könnyebb viszályt, háborúságot kelteni, mint békét. Vannak őslények, melyek, ha egyszer kidugják a tüskéjüket, nem húzzák vissza, amíg nem böknek vele.
Minél inkább megalázkodsz, annál inkább nem tekintenek semmibe.
Az élet néha túl nehéz, hogy egyedül legyünk, és néha túl jó, hogy egyedül éljük át.
Ajándék az, ha olyat adsz, amit akar valaki, nem olyat, amiről te gondolod úgy, hogy adnod kell, vagy amit kötelezőnek érzel. Az az ajándék, amit akar valaki, te pedig képes vagy adni. (...) De nemcsak ennyi. A te élményed befejeződik az adással, a másik ember élménye viszont az elfogadással kezdődik. Ha bárminemű érzelmi kapcsolatban állsz azzal, amit adtál, ha feltételhez kötöd, akkor az nem igazi ajándék. Az ajándék azé, aki kapja, és ő azt teheti vele, amit akar.
A legfélelmetesebb az lehet, hogy az emberi kapcsolatok meg fognak szűnni. Hogy mondjuk egy család leül együtt egy asztalhoz, és mindenki a saját iPadjén vagy iPhone-ján fog játszani, és egymással nem lesz kapcsolatunk, mert sokkal izgalmasabb a számítógép-ember interface, mint az ember-ember interface. Lehet, hogy a jövő embere olyan lesz, mint a mai magzat, óriási feje lesz, és nem lesz szüksége testre, csak nagy kezei lesznek, és majd ül egy ilyen mozgó valamiben, és csak gombokat fog nyomogatni.
- Mit jelent az, hogy "hello"? (...) - Én mindig úgy véltem, azt jelenti, hogy "hello". - Pedig nem azt jelenti (...). Azt jelenti, hogy "Ne beszéljünk semmi fontosról". Azt jelenti, hogy "Mosolygok, de nem figyelek, úgyhogy menj el".
A betegség nem úgynevezett "jó". De például, aki volt valaha csecsemő, visszakerül vele az anyja ölébe, kialhatja magát végre, kap enni-inni, kiszolgálják, heverhet nyugton. Annyit alhat megint, amennyi alvás kell neki. Visszamerül a született kiváltságaiba. Király és titok. Gyengédség veszi körül és szolgálat. És ha csak lagymatag, tessék-lássék módra is; és ha álszent, beidegzett képmutatásból is; annyi baj legyen: jelzést kaptál az eredeti egyedülálló helyzetedről. Helyrebillen a világ: körülötted kering megint. Az embernek cseléd kell és nem parancsnok. Mindenkinek, a gyengének is, az erősnek is. A többi ember részéről. Születésed pillanatától fogva, és mindvégig is, segítségre van szükséged. Segítségre, mégpedig az élethez.
Milyen borzasztó is az, ha rosszat gondolunk egy felebarátunkról, s még rosszabb, ha csak a hibákat látjuk meg egy olyan jellemben, amelynek különben megvan minden képessége a jóra!
A női társaság mindig üdítő, ha akkor hagyhatjuk ott, amikor nekünk tetszik.
Facebook
Pinterest