Idézetek a kapcsolatról
Egy pad is válhat kényelmes fotellé, és egy kényelmes fotel is lehet priccs. Attól függ, kivel osztod meg.
A legtöbb esetben, ha valakit gyermekkorában sokat gúnyoltak, néhány darabka görögdinnye ízesítésű rágógumival, vagy egy fehérnemű-katalógusból kitépett képpel ki lehetett engesztelni. Az ilyen incidensek által tapasztalhatja meg az ember, mit is jelent az összetartozás érzése, amely később barátsággá alakul át.
A kedvenc mondatom - ami szerencsére többször elhangzott már - az, hogy "erre nem is gondoltam", vagy "én ezt még sosem fogalmaztam meg magamnak", vagy "ez eddig nem jutott eszembe" - és ennek szinonimái. Mert ez azt jelenti, hogy együtt jövünk rá valamire, hogy nagyon figyelünk egymásra.
Sokszor az ember nem kezeli a helyén a kapcsolatait, hanem inkább sztereotípiákat utánoz. Azt akarja, hogy ez legyen az igazi, a tökéletes, amire mindig is várt, pedig a leggyakoribb hiba, hogy a szerelembe szeretünk bele: inkább a játék tetszik, mint az, akivel játszunk.
Nemcsak a korosodó szomszédasszonyok szenvedélye beleártani magukat mások dolgaiba. Szeretünk mi magunk is beavatkozni embertársaink sorsába. Vannak aztán, akik valósággal hivatásnak érzik ezt a hajlamukat. Igyekeznek olyan formába önteni, hogy ezt a beavatkozást mások számára elviselhetővé, sőt élvezetessé tegyék. Óriási erőfeszítéssel szem-, fül- és elmegyönyörködtető, szívszorító műveket állítanak elő, hogy egy alkalmas pillanatban az elragadtatott figyelőt váratlanul vállon ragadják: "Du musst dein Leben ändern!" - Másképp kell élned!
Minden kapcsolat nehéz. Éppen úgy, mint a zenében, két hang néha harmonikus, néha meg kakofonikus.
Másokkal együtt élni mindenképpen szükséges lecke a helyes élet és szeretet elsajátításához.
Ne haragudjatok mindketten egyszerre! Ez az alapja minden szerelemnek, házasságnak, barátságnak, egymás eltűrésének.
Ha tudom valakiről, hogy utál, akkor mindent megteszek, hogy megszeressen, s amikor elérem, már nem érdekel. Főként, amikor kiderül róla, hogy ugyanolyan nagy barom, mint amilyen azelőtt volt, mielőtt megszerettettem magam vele.
Minden művem - ürügy a kapcsolatra.
Az élet nem volt feltétlenül jobb úgy, hogy több ezer mérföld távolság volt közöttük, de feltétlenül könnyebb volt.
Üzenetet kapsz... a legszebb üzenetet. Pedig nem szavakkal írták. Te mégis el tudod olvasni. De senki más. Csak te. Nincs tolmács, kódfejtő, nincs senki, aki rajtad kívül értené. Mert ennek a nyelvnek a szavait ti alkottátok. Együtt. Érzésekből, helyekből, történetekből. És ő ezen a nyelven írta az üzenetet. A neked szólót. Csak neked.
Bárhová elvihetsz. Vagy sehová. Egy a lényeg: ahol te vagy, ott akarok lenni én is.
Teljesen véletlenül találkozunk valakivel az utunkon, mint a járókelőkkel a parkban vagy az utcán, és általában csak egy pillantást váltunk, de ez néha egy életre szól. Nem tudom, miért van ez így, ki és miért keresztezi az utunkat. És két útból miért lesz hirtelen egy. Hogy lehet az, hogy két ember, akik addig nem is ismerték egymást, egyszer csak úgy dönt, hogy együtt megy tovább ezen az úton.
Egyetlen nap leforgása alatt visszakapni a sorstól valakit, akit szeretsz, és elveszíteni valakit, akiért szintén képes volnál meghalni. Nem élhet ott az egyik, ahol a másik. Megölnék egymást. Te pedig csak állsz kettejük között, mint valami szánalmas villámhárító, és mindkettejük fájdalma rád csapódik vissza, pedig mindketten téged szeretnek.
Facebook
Pinterest