Idézetek a kapcsolatról
Emberi viszonyainkat is úgy válogatjuk meg, hogy elősegítsék önbecsapásainkat. Elkerüljük azokat az embereket, akik igaz visszajelzéseket adnak rólunk, rosszindulattal vádoljuk őket. Kedveljük az illúzióinkat támogatókat, akik kiszolgálják a hamis látszatok fenntartásának igényét. A folyamat végén bekövetkezik keserű csalódás kapcsolatainkban.
Nem a papír a fontos, hanem az elköteleződés, az a döntés, hogy a párom mellett tettem le a voksot, vele együtt akarok élni jóban-rosszban, és felelősnek érzem magam a kapcsolatunk alakulásáért, függetlenül attól, mennyi időre szól.
Nehezen engedem magamhoz közel az embereket. Valószínűleg azért, mert tudom, milyen fájdalmas, ha éppen azok okoznak állandóan csalódást, akikkel a legszorosabb a kapcsolatod.
Szomorú, találkozunk véletlenül egy emberrel, beszélünk vele, megismerjük, hatással van ránk, aztán elveszítjük, és soha, de soha nem látjuk többé, ez, akárki akármit is mond, szomorú, de komolyan.
Nemcsak a barátságban, hanem talán még inkább a szerelemben is, amely a lélek legbensőbb élménye, csaknem kizárólagosan a véletlen uralkodik. Hogy miféle személyekkel fogsz összetalálkozni életed során és hogy kik fognak legmélységesebben érdekelni, ez csaknem olyannyira véletlennek a dolga, mint a virágpor szemcséjének sodródása a fenyőerdőben.
Tartozol... de te mégsem bánod. Mert ennek a tartozásnak nincs mértéke, nincs lejárati ideje. Nem pénzben, nem aranyban mérik. Egészen másban. Talán mosolyban. Vagy szívdobbanásban. Mert ez a legszebb tartozás. Mert nem "valakinek" tartozol. Hanem "Valakihez". Hozzá.
Tisztelem a szenvedélyeket, a közönnyel nem tudok mit kezdeni.
Egyszerűbb panaszkodni, mint kiverejtékezni a megoldást. És vég nélkül - sokaknak és sokszor elismételve ugyanazt - panaszkodunk!
Nem akkor kell megijedni, amikor egy nő túl sokat törődik veled. Igen, rémisztő lehet. Kicsúszhat az irányítás a kezeid közül, mármint az érzelmeid felett... Na és aztán mi van? Nem élhetsz jégcsapként egy életen át. Elfogadhatod, vagy nem. De nincs olyan, hogy kérek is meg nem is. Jövök, ha elfogy és épp más nem adja meg, de egyébként meg magas ívben elkerülöd. A szeretet nem játék. Nem szórakozhatsz vele kényed kedve szerint. Akkor kezdhetsz el igazán aggódni, ha már magas ívről tesz rád, és még véletlenül sem közeledik. Akkor aztán kapálózhatsz, lehet, hogy késő lesz.
A veszekedés arra való, hogy mindketten kimondjátok, aminek el kell hangoznia. De tisztességesen kell csinálni, és nem régi sebeket felszaggatni vagy egymást hibáztatni.
Az embernek általában nem jobb-e mást simogatni, mint saját magát, s a másiknak is talán jobban esik, ha egy szeretett lény simogatja. Ennek az okát nem is olyan egyszerű megfejteni. Mert a lényeg nem az érintésben van, hanem a szándékban, az érzelemben, ami a kezet vezeti.
Isten látja lelkemet, én mindig a lányok szívéhez kerestem a kulcsot, de valahogy a pinceajtó mindig előbb nyílt.
Mindenki a szeretetre vágyik, mindenki azt éhezi. Ugyanakkor a többségük feláldoz valamit. Szinte mindenki. Szerelmet, barátságokat, családot, egészséget, karriert...csak épp mindig nézd meg, hogy mi éri meg az áldozatot. Ne félj egyedül élni addig, amíg nem jön a nagy szerelem, amíg meg nem valósítod magad, hiszen nem arra van szükséged, hogy egy másik feled legyen, valaki, aki ugyanannyira fél egyébként, mint te... arra van szükséged, hogy egész legyél és az egészet kapd meg.
Az ember lassan elsorvad. Kezdetben törődik az emberekkel, és átadja magát nekik. Aztán az egyformaság, az állandó ostrom, nap mint nap, évről évre, érzelmi eltompulást okoz, és az ember érzéketlené válik. Eltékozolta minden együttérzését, semmi nem maradt belőle sem önmagának, sem a családjának. De az ember ezt eltitkolja. Mivel tudja, hogy együttérzést várnak tőle, együttérzést színlel. De kezdi megvetni magát a képmutatásért. Aztán megideologizálja a dolgot és azt mondja, azért csinálja, mert az embereknek szükségük van rá. De ez is hazugság. Az emberek megérzik a hidegségét. Megérzik a visszahúzódását. (...) És a bűntudattól, amiért él, elfonnyad a lélek.
Mulandó mert törékeny minden emberi kapcsolat üvegfúvás kalandja pártfogó csillagzat alatt de került bele porszem és orvul szertepattan szilánkjaira zúzza egy kéz meggondolatlan.
Facebook
Pinterest