Idézetek a kapcsolatról
Azt mondják, a sors az, ami két embert elválaszt. Szerintem nem. Embert csak ember hagyhat el. Embert csak ember taszíthat el magától, és vághat át. A sorsnak kisebb a szerepe. Azt mondják, vannak kavicsok, amikben megbotlik az ember, meg sziklák is, amiket meg kell mászni, de hát az élet ilyen. Az élet valóban ilyen, undorodom is néha tőle.
Az első pofon után elkezd pusztulni a kapcsolat. Utána már semmi sem lesz ugyanolyan, mint előtte volt. A férfinak lehet, hogy csak egy pofon, de a nőnek az egész élete. Egy illúzió elvesztése. Örökre. Mert egy pofon után a nő mindig félni fog, ha a férfi felemeli a kezét. Még akkor is, ha azzal esetleg épp simogatni akart, nem pedig fájdalmat okozni.
Aki (...) a varázslatos és titokzatos emberi kapcsolatokra mindig magyarázatot keres, az éppen azt veszíti el, ami a legjobb dolog az életben.
Annyira más a nők és a férfiak szeretete, szerelme, értékítélete! Míg a férfi szerelme mindig a szórakozásról és a pénzről szól, s ezáltal önző, addig a nőé mindig az önfeláldozásról, mert szinte mindig szenved. Persze ezzel sincs baj. Lehet szenvedni, csak az a kérdés, hogy tényleg megéri-e. Én sosem éreztem azt, hogy képes vagyok a saját életemet feláldozni egy olyan kapcsolatért, amiben rosszul érzem magam, vagy nem működik, vagy nem kapom meg azt, amire vágyom.
Ha én lennék a valóság, te csak egy álom lennél, És ha én elmegyek innen, hidd el, hogy te is mennél.
Egy férfi sose legyen a barátja annak a nőnek, akit akar.
Át a skandináv hegyeken, a fenyveseken át, a kék tavak között, az éles, sós levegőben hullámozva szalad a drót, a töltés mellett, leszalad és felszalad oszlopok közt, nem néz se jobbra, se balra, mint a hazaszaladó kismalac, mikor megdobják, sivít, és fut tovább. (...) Szalad a drót, és a drótban szalad a szó, oda és vissza, pillanat ezredrésze alatt, emberi szó, mit érdekli a drótot? Az oszlopokat se érdekli, ők fából vannak, megcsonkított, kivágott rokkantjai a fák világtársadalmának, őket a fák érdeklik, megcsonkítva és fájdalmasan sajogva, ha kérdeznek valakit, legfeljebb a drótot magát, nincs-e külön üzenet számukra?
Utólag, a világ túlfelén egy franciaágyon üldögélve hirtelen megértem, hogy miért beszélt becserélhetőségről, miért hitte, hogy az ő személye tulajdonképpen elszemélytelenít, hogy akitől mindent akarnak, az végül semmit nem képes adni, mert nem tudhatja többé, tényleg ő tükröződik-e egy másik lélek örvénylő felszínén.
Az egymásrautaltság csodálatosan összekovácsolja az embereket. Ezekből a szoros kötelékekből pedig tapasztalatom szerint szinte mindig hatalmas erő fakad.
Értelem és kedélyesség: mindkettőt óhajtom barátaimtól, mert pusztán az értelem ritkán érti a szív szavát.
Az elkötelezettség - akár sekély, akár mély - minden valóban szeretetteljes kapcsolat alapja és medre. A mély elkötelezettség még nem szavatolja a kapcsolat sikerét, de minden másnál nagyobb mértékben elősegíti.
A munkák kilencven százaléka attól függ, milyen a kapcsolati tőkéd, kiket ismersz, mennyire ismernek, mert ha ez nincs, lehetsz te akármennyire tehetséges, a kutya nem fogja tudni, hogy a világon vagy, és nem lesznek munkáid.
Mesélsz... és én hallgatlak. Boldogan. Mert ez a mese csodálatos. Mert ez a mese igaz. Mert ez a mese kettőnké. Mert ebben a mesében mindent meghallok. Mindent, amit szavakkal nem mondasz el. Mindent, ami a szavakon túl van. És én hallom ezt a mesét. A legszebbet. Amit a szemeiddel mesélsz. Amit a szemeimmel hallgatok. Kettőnk csendjében.
Egy kapcsolatban mindig két ember van, akik hibáznak és felelnek a hibáikért.
Mindenki igyekszik a leghódítóbb hímmé és a legkívánatosabb nősténnyé válni. Ám az állati létbe nyúló gyökereket erkölcsi okok miatt esztétikumnak leplezzük. Szépségről beszélünk és párosodást értünk rajta.
Facebook
Pinterest