Idézetek a kapcsolatról
Mindenki, az égvilágon mindenki kérni akar tőlem valamit. Ezért dicsérnek, hízelegnek és fölajánlják azt, amire szerintük szükségem van. Holott másra sem vágyom, mint hogy végre egyedül legyek.
Mindenfajta projekció elhomályosítja az embertársainkról alkotott képet, eltorzítja az objektivitást és ezáltal megfoszt bennünket a valódi kapcsolatok minden lehetőségétől.
Vannak emberek, akik tönkretehetnék magukat anélkül, hogy bármit is kapnának tőlünk, s vannak mások, akik egy bokréta fejében megkapnak bennünket. Szívünknek szeszélyei vannak. Ez egyetlen szórakozásunk és egyetlen mentségünk.
Milyen kellemes mások érzéseit tudni - sokkal kellemesebb, mint a gondolataikat ismerni.
Az első találkozás alkalom. A második a véletlen műve, a harmadik már ellenséges mesterkedés.
Azok, akik nem törődnek a barátaikkal, rosszabbak a szemétnél.
Mint ahogy a börtönben a rabok, akiket közös balsors fűz össze, könnyebbnek érzik sorsukat, ha együtt vannak, ugyanígy az életben is kevésbé érezzük a kelepcét, amikor analízisre és szintézisre hajló emberek társaságába kerülünk, és együtt töltjük az időt büszke és szabad eszmék kicserélésében.
Megszokta, hogy minden ember egy idegen lény ezen a földön, akármilyen kapcsokkal is csatolja őket egymáshoz a vér, borzalmasan messze van mégis egymástól a lelkük. Minden embernek csak a maga érzései a fontosak, mert minden ember azt hiszi, hogy csak őérette van a világ, és minden, ami rajta van ezen a világon, felesleges, ha nem az ő vágyait szolgálja.
Előfordul, hogy akit szeretsz, nem az, akivel kész vagy összekötni az életedet.
Légy becsületes. Úgy bánj másokkal, ahogy te is szeretnéd, hogy veled bánjanak.
Az egyik elmeséli a másiknak, a titokzatos lánc egyre hosszabb lesz, és az, amiről az író azt hitte, hogy magányos munka, egyszer csak átalakul: híd lesz belőle, csónak, amelynek segítségével a lelkek közlekednek és kapcsolatba kerülnek egymással.
És egyszer csak megtörténik a csoda: ránézek a nőre, aki ott van mellettem és megfőzte a kávét, újságot olvas, a tekintete fáradt és kiábrándult, a nő, aki ott van és hallgat, mint mindig, aki rávett, hogy "igen"-t mondjak, amikor én "nem"-et akartam mondani, aki rákényszerített, hogy harcoljak azért, amiről - joggal - úgy vélte, hogy életem értelme, aki lemondott arról, hogy mellette legyek, mert engem jobban szeretett, mint saját magát, s aki útnak indított, hogy megkeressem az álmomat.
Mindig gyengének éreztem magam, hogy nem tudok csak így továbblépni. Ha egy viszony vagy egy házasság véget ér, szakítanak és elfelejtik egymást, úgy válnak meg egymástól, mint egy pár elnyűtt cipőtől. Senkit nem tudok elfelejteni, akihez valaha közöm volt. Minden egyes ember különleges, és feledhetetlen, senkit nem lehet pótolni, ami elveszett, elveszett. Mindig megvisel, ha egy kapcsolatom véget ér, nehezen heverem ki. Sokkal óvatosabb lettem, mert egyszerűen túl fájdalmas még egy futó kaland is, inkább bele sem megyek, akkor is nehezen szakadok el a másiktól, elveszek az apró dolgokban. Apró részleteikben látom őket, és mindenkiben van valami, ami megindít és hiányozni fog nekem, ezek az apró, gyönyörű részletek teszik pótolhatatlanná a másikat.
A kezdő bírákat mindig zavarba hozzák a tárgyalóterembe lépő ismerősök. Amikor pedig elítélniük kell valamelyik ismerősüket, látszik rajtuk, hogy szeretnének elsüllyedni szégyenükben.
- Miért kell mindig abban a pillanatban elmenned, Lina, amikor legjobban szeretném, hogy maradj? - Mert akkor szeretnél leginkább megtartani valamit, amikor legbiztosabb vagy benne, hogy elveszíted.
Facebook
Pinterest