Idézetek a kapcsolatról
A jó emberi kapcsolatok elengedhetetlenek a mosolygós élethez.
Azt állítom, hogy fontos az érzelmek kimondása. Vajon erre nem lehet ráfázni? Dehogynem lehet, ha valaki nem az adott helyzetben és adott pillanatban mondja ki. Ebben a világban, sajnos, nagyon sokszor nem lehet őszintén kommunikálni, nem lehet őszintén elmondani, hogy egy adott helyzetben mit érzek, mit gondolok. Ha valaki ennek ellenére mégis megteszi, vagyis a nem megfelelő helyzetben és pillanatban őszinte, akkor nagyon sokszor hülyének fogják nézni és kihasználják. A külvilágban tehát nagyon sokszor nem lehet a pozitív emberi értékek szerinti funkcionálni. Nem lehet.
Őszintén éreztesd a másikkal, hogy kettőtök közül ő a fontosabb!
Nincs szomorúbb dolog (...), mint az olyan kapcsolat, amelyet nem tart össze más, csak a ragacs a postabélyeg hátán. Ha nem láthatod, nem hallhatod, nem érintheted meg a barátodat, legjobb, ha hagyod, menjen isten hírével.
Elfogadtam, nem az a dolgom a világon, hogy önmagamon kívül bármin változtassak. Tehát nem akarom megjobbítani az igényteleneket, bunkókat, részvétleneket, tudatlanokat, aberráltakat és sorozatgyilkosokat, valamint sokan másokat. Azt viszont megtehetem, hogy széles ívben elkerülöm a rühelletes fazonokat, nemde?! És most mondok valami fájóan profánt: nem karmolom az úgynevezett emberiséget. Egyes emberpéldányokat szeretek vagy kedvelek, ám őket is csak azután, ha már meggyőztek arról, hogy a köreimbe tartoznak. Ez persze azt jelenti, hogy kasztosodom. Oké, ezt is vállalom.
Minél őszintébbek és nyitottabbak vagyunk, annál kevésbé fogunk félni, mert nincs takargatnivalónk mások előtt, ezért azt gondolom, minél őszintébb valaki, annál magabiztosabbá válik.
Gyermeki törődés egy felnőttel; nincs az a mennybéli találmány, ami magasztosságban felérhetne ezzel.
Nem elég, hogy nem tudjuk egymást boldoggá tenni, raboljuk el még azt az örömöt is, amelyet időnként minden szív meg tud még szerezni magának? Mutasson nekem embert, akinek rossz a kedve, és mégis olyan tisztességes, hogy elrejti, egymaga hordozza, és nem rombolja szét maga körül az örömöt! Vagy nem bosszankodás-e inkább a rosszkedv a saját méltatlan voltunkon, nemtetszés saját magunkkal szemben, egybekapcsolva mindig némi irigységgel, amelyet viszont valami ostoba hiúság uszít föl? Látunk boldog embereket, akiket nem mi tettünk boldoggá, és ez elviselhetetlen.
Meggyújtottál, hogy fényemben táncolj. Árnyad is fölmutatom.
Az ember borzasztóan megjárhatja, ha elárulja az érzelmeit, vagy azt, amit tud.
Az ember mégse vallja be szívesen, hogy alig tud valamit a legközelebbi hozzátartozóiról.
Minden ember hibázhat és hibázik is. De helyes-e az az út, amelyen a megkeseredettség miatt nem adunk új esélyt másoknak és a boldogságnak?! Mindig kell adnunk magunknak, másoknak és egymásnak egy újabb esélyt, mert sohasem tudhatjuk, mikor jön el a perc, amikor már késő lesz, és csak annyit tudunk majd mondani, hogy sajnáljuk.
Azt hiszem, itt az ideje, hogy levegyem a rózsaszín szemüveget. Túl sok csalódás ért. Most is vannak álmaim, de semmi közük a szerelmi életemhez. Tudomásul veszem, nem esem kétségbe. Képtelen lennék egy szorosabb kapcsolatot elviselni. Amikor együtt vagyunk, jól érezzük magunkat, azután elutazik, hiányzik, de legalább nem halok bele. Ha sülve-főve együtt lennénk, úgy érezném, hogy megfojt.
Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek.
Örömünk rendeltetése nem más, mint hogy megosszuk másokkal.
Facebook
Pinterest