Idézetek a kapcsolatról
Az emberi érintkezésben a tragédia nem akkor kezdődik, amikor a szavakat félreértik, hanem amikor a csöndet nem értik meg.
Próbálok beszélgetni veled, de te fáradt vagy, aludjunk, majd holnap beszélgetünk! Holnap viszont újabb feladatok vannak, újabb munkanap, vacsorák, alszunk és másnap beszélgetünk. Ebből áll az életem: várom azt a napot, amikor újra mellettem leszel, egészen addig, amíg bele nem fáradok, és többé nem kérek semmit, teremtek magamnak egy világot, ahova elbújhatok, amikor szükségem van rá: nem túlságosan távol, nehogy úgy tűnjön, mintha független életem volna, de nem is túlságosan közel, nehogy úgy tűnjön, mintha be akarnék törni a te univerzumodba.
Tinédzserként mindig azon aggódtam, hogy majd egyedül maradok, felnőttkoromra azonban ez a szorongás teljesen elmúlt. Sőt, olyan jól éreztem magam pár nélkül, hogy nehéz volt feladnom. De ma már tudom, annak, hogy valaki megtalálja az igazit, először az egyedüllétet kell megszeretnie. Amíg ezzel nem barátkozik meg, könnyen köt egy kapcsolat kedvéért olyan kompromisszumokat is, amiket már nem kellene.
Milyen kellemes az élet, ha olyanokkal élhetünk, akiket becsülünk.
Az együttélésen dolgozni kell. Rugalmasságra van szükség, meg arra, hogy annyit adj, amennyit kapsz.
Nem, határozottan nem értjük az emberformájú lényeket, ha tőlünk teljesen eltérően viselkednek. És nemcsak akkor nem értjük őket, ha gonoszak. Akkor sem értjük őket, ha más az észjárásuk. Akkor sem értjük őket, ha sokkal gyengébbek, mint mi. Ha sokkal jobbak, mint mi.
A nap végén, amikor véget ér a stressz, csak arra vágyunk, hogy közel legyünk valakihez. És mikor igyekszünk távolságot tartani, és úgy tenni, mintha nem törődnénk egymással, általában nagy kamu. Kutatunk, és eldöntjük, kit akarunk a közelünkben. És ha megtaláltuk ezeket az embereket, ragaszkodunk hozzájuk. Mindegy, mennyire bántottuk meg őket, akik még a nap végén is velünk vannak, őket érdemes megtartani. Persze a közel néha lehet túl közel. De néha a személyes terünk megsértése pontosan az, amire vágyunk.
Mi az: megismerni? Azt jelenti-e, hogy az a másik kiszámíthatóvá válik, előkerülnek rigolyái, zavaró szokásai, lefoszlik róla a varázs? S ha igen, akkor azt jelenti-e a megismerés, hogy ezután is, ennek ellenére is ragaszkodik hozzá?
Az emberek jönnek s mennek, besodródnak az életünkbe, aztán eltűnnek belőle, csaknem úgy, mint egy kedvenc könyvnek a szereplői. Mikor a végére érünk és becsukjuk, addigra a szereplők már mind elmondták a történetüket, és mi egy újabb könyvbe kezdünk, melyben újabb szereplők, újabb kalandok várnak. És akkor az ember azon kapja magát, hogy már az újakra figyel, nem a régiekre.
Akkoriban azt hittem, hogy az a kapcsolat, ami hozzád meg anyukádhoz fűzött, még mindig jobb, mint a semmi. De ha éppen azoknak nem mondhatod el az igazságot, akik a legfontosabbak neked, végül magadnak sem tudsz majd igazat mondani.
Szeretni azt jelenti, hogy az embert, akit szeretsz, a figyelmesség energiájával öleled át.
Parazita lehet mindaz, ami elválaszt a társadalomtól. És elszívja az életedet a kapcsolatodtól. Ezek általában káros szokások formájában jelentkeznek, mint a szerencsejáték (...). Boldogságot, örömet ígérnek, de eluralkodnak rajtad, mint a kórokozók, és egyre jobban lekötik a gondolataidat, az idődet és a pénzedet. Egyre távolabb űznek a hűségtől és azoktól, akiket szeretsz. Ritka az a kapcsolat, amely át tudja vészelni a paraziták jelenlétét. Ha szereted a párodat, pusztítsd el a káros szokásokat, amelyek lekötik a szívedet. Ha ezt nem teszed, azok fognak téged elpusztítani.
Csak azokban bízz, akiknek kudarc esetén legalább annyi vesztenivalójuk van, mint neked!
A szerelem sokára alakul ki, amikor két ember kezdi megismerni és tisztelni egymást, és egyforma dolgok iránt érdeklődik.
Lehet, hogy a teljes közömbösség nem a belső békét teremti meg, hanem az emberben szunnyadó gonoszságot szabadítja fel?
Facebook
Pinterest