Idézetek a kapcsolatról
Senki sem kerül a környezetünkbe véletlenül! Lényünk sajátos összetétele idézte meg.
A legtöbb ember a beszélgetések hatására közeledik egymáshoz, és ez az, amitől megnyugvásra lelnek.
Aki mást megaláz, saját emberségét játssza el.
Minél több emberrel ismerkedem meg, annál boldogabb vagyok. Az ember a legnyomorultabb ismeretség révén is tanul, gyarapszik, s többre értékeli a tulajdon boldogságát.
Vagy teljes jogú partner vagyok, vagy sem. És aki teljes jogú, az kiáll a saját vágyaiért. Az tudja, hogy őt is megilleti.
Az emberek világa kötelékekből áll. A gubancos szálak úgy ágaznak szét, mint a vörös pókliliom törékeny virága, a düh, a fájdalom és a könnyek erejével.
Ha más vagy, néha észre sem veszed a milliókat, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Csak azt az egyvalakit látod meg, aki nem fogad el.
A padtársi kapcsolat valahol egy meglehetősen intim viszony, még akkor is, ha ez így elég hülyén hangzik. Az első dolgozatnál, az első felelésnél kialakul valami cinkosság. A sorsközösség és a helyhez kötöttség egyfajta véd- és dacszövetségbe forrasztja a padtársakat.
A szabad kapcsolatok tartósak. Mint a világot járt vándormadarak, hosszú idő után újra összejönnek, s elmesélik egymásnak, mit láttak.
Adni az ember igen nehezen tanul meg - ha megtanul egyáltalán. Mindent meg akar enni, meg akar szerezni, s ez így van nemcsak az élelemmel, de a másik lénnyel is: akitől kap, azt szolgálatra kényszeríti. Ennek a szolgálatnak a legfontosabb része nem is a testi, hanem a lelki szolgálat.
Roppant nagy művészet egy kapcsolatot összetartani.
Akihez csak hozzáérsz, vagy lerántod magaddal, vagy fölemeled.
Nyúlj felém "jó kezekkel", s vetíts rám magadból olyasmiket, amik az életemet megkönnyítik: láss jobbnak, mint amilyen vagyok. És cserébe én is ezt teszem.
Életünk (...) nem arról szól, hogy gondtalan boldogságban lebegjünk, hanem hogy lelkileg megérjünk, hogy egymással összecsiszolódjunk.
Alig van ember, aki ne érezte volna, amikor gyermeke vagy kedvese bajba került, a szívébe valami tényleg belenyilallt. Lehet, hogy az a nyíllal átszúrt piros szív, amit gyermekkorunkban a falra mázoltunk, ezt az élményt ábrázolta. Ez a "Jaj!", ez a mellkasunk mögötti szúrás jelzi a szívek titkos összekötöttségét. Ilyenkor döbbenünk rá, hogy a szívünk nem csak nekünk ver.
Facebook
Pinterest