Idézetek a kapcsolatról
Nem arról van szó, hogy mit vagyunk hajlandóak és mit vagyunk képesek tenni egymás ellen, hanem hogy mire jutunk végre együtt.
Minden kapcsolatnak van egy életútja. Ha egyszer vége, nem kezdheted elölről.
Szóból vannak hidak két ember között, Csend lobbantja őket a fejetek fölött, Mindenki mást érez minden szó mögött, Ami nekem kéne, azt te nem tűröd.
Az emberek zömével nincs nagy baj. Csak mi többnyire nem a zömmel érintkezünk.
A valódi szerelem elszakíthatatlan. A valódi szeretet elvághatatlan. Ha kicsit hátrébb húzódsz, ha visszaveszel hangodból és jelenlétedből, az érzelmi kötések nyúlni kezdenek. A feleslegesek leszakadnak, a lényegesek kitartanak – a távolság minden érdekkapcsolat alól felszabadít. Sose akard ésszel kitalálni, hogy melyik érzelem valódi, s melyik nem.
Mindennapi életünkben vigyázunk arra, nehogy gyöngének és bizonytalannak mutatkozzunk. Bizonyítani akarjuk határozottságunkat és erőnket. Őrizkedünk sebezhető vonásaink felmutatásától, és igyekszünk egyenrangú félként részt venni a kapcsolatban. Az erőt demonstráló jelzéseket ugyanakkor békítő, csillapító megnyilvánulások egyensúlyozzák, amelyek barátságos szándékunkat közlik. Pontosan e kettős szerveződés teszi lehetővé a társas kapcsolat megteremtését és fenntartását.
A találkozás - különösen egy ismeretlennel - mindig kihívás: hiszen a gyengeség bármifajta megnyilvánulása könnyen alárendelt viszonyt idézhet elő a másikkal szemben.
Korábban hajlamos voltam azt gondolni, hogy csak nem ismerem eléggé, de ha ez változik majd idővel, már nem okoz annyi meglepit. Pedig akadnak emberek, akikkel hiába éljük le akár a fél életünket, ugyanolyan rejtelmesek maradnak. Talán nem olyan meghökkentők a reakciók egy idő után, de a rejtély nem oszlik. Csak ismerős rejtély válik belőle.
- Honnan tudod, hogy mikor komoly egy kapcsolat? (...) Miért mész bele, mikor tudod, hogy ha nem jön össze, akkor összeroppansz? - Mert amit a vége előtt kapsz, bárhogy is végződjön a dolog, az mennyei lehet.
Egyikünk sem hibás, ha mégoly rengeteget hibáztunk is. Fiatalok voltunk, titániumerősek, és erőnket egymáson próbálgattuk, mígnem annyira behevültünk, hogy azt hittük, egyikünknek a padlón kell maradnia. Persze mindketten a másikat akartuk K.O.-pozitúrában látni. És nem mindig a lovagiasság szabályai szerint jártunk el a harcban. Ez szinte valamennyi ifjú szerelmessel megtörténik. Némely párok inkább kapitulálnak. Mások, miként mi is: kinyírják egymást, magukat. És akadnak okosak, akik időben felismerik, hogy haszontalan tinóságra vesztegetik energiájukat, és azontúl egymásért erősek.
Szabadok csak együtt lehetünk.
- Tudod, ha már néhány ember véletlenül szereti egymást, sosem szabad beérni ennyivel, még az érződő szeretetet is éreztetni kell, hogy életben tarthassuk. (...) - És ha mégsem éreztetjük, mert azt hisszük: az vércikis? - Akkor elveszítjük. És ha nincs szerencsénk, a veszteség eszméltet arra, hogy ama szeretet még nagyon kellett volna.
- Aki megcsal, azt ki kell rúgni! - Díjazom az idealizmusodat, de a főiskolán majd megismerkedsz a köztes árnyalatokkal. Nemcsak fekete és fehér van, nem mindig a jót tenni a helyes.
A határokat a féltés szabályozza, és a szeretet szerez nekik érvényt.
Minden ember rab, a sors legnagyobb büntetése az, amikor valaki másik ember rabja.
Facebook
Pinterest