Idézetek a kapcsolatról
Eltekintve attól, hogy főnökünk családjában forogni magában véve kellemes megtiszteltetés, az ember a principálisa feleségében jóindulatú szószólót szerez magának, ha az a mindenesetre lehetőleg kerülendő, de azért épp annyira lehetséges eset állna elő, hogy az üzleti munkában tévedés esnék, avagy a principális elismerése imitt-amott elmaradna.
Az ember nem az ellenségei áldozata, hanem a barátaié.
Annál olcsóbb beruházás nincs, mint egy baráti gesztus.
A sors nem kényszeríti az embereket arra, hogy elszakadjanak egymástól, sőt ellenkezőleg, inkább összehozza őket. Az, ami valóban szép volt eddigi életemben, mind véletlenül került az utamba. Az is véletlen volt, hogy veled találkoztam, ám nyomban felismertem benned a sorsomat.
Amíg gyerekek vagyunk, azt hisszük, mi vagyunk a mindenség középpontja. Minden csak a mi kedvünkért történik. Más emberek? Afféle szellemek csupán, azért vannak itt, hogy legyen kivel beszélnünk. De amikor felnőttünk, elfoglaljuk igazi helyünket, elnyerjük végleges alakunkat és nagyságunkat. Sok minden indul ki belőlünk mások felé, és mi is sok mindent átveszünk másoktól. Rosszabb is így, meg jobb is.
Jó, ha hagyjuk, hogy a szívünk szép lassan meggyógyítsa a maga sebeit. De az nem jó, ha azért vonulunk el és merülünk mély meditációba, nehogy gyengének gondoljanak. Mindannyiunk lelkében él egy angyal és egy ördög, akik nagyon hasonlítanak egymásra. Ha valamilyen nehézség előtt állunk, az ördög a magányos töprengést javasolja, hogy megmutathassa, milyen sebezhetőek vagyunk. Az angyal viszont gondolkodásra serkent, és néha emberi szájat vesz igénybe, hogy azon keresztül szólhasson hozzánk. A fény harcosa megtalálja az egyensúlyt a magány és a másokra utaltság között.
Az apák szándékosan bántják gyermekeiket. Kábítószerfüggőkké válhatnak, akik gyengék felhagyni szenvedélyükkel, bármekkora fájdalmat is okoznak vele. Az anyák eltűnhetnek a gyermekeik életéből, amikor elhanyagolják őket. Egy tagadással, azzal, hogy nem hajlandóak észrevenni, el is törölhetnek. A barátok félrevezetnek. Az emberek becsapnak. Hideg, hazug a világ.
- Miért csinálják ezt? Tagadják, hogy bármit is elszúrtak volna a kapcsolatukban. Miért nem vállalják a felelősséget és lépnek tovább? (...) - Talán mindenki attól fél, ha bevallja a hibáit, akkor mások gyengének tartják ezért. - Hát látod, itt téved mindenki. Mert ez maga a felelősség. Egyetértesz? Mert az élet sorozatos baklövésekből áll, igaz? - És aztán életünk végén bánjunk, hogy nem volt belőlük több.
Ha az első ártatlanság elveszett, már nem állhatsz meg, hacsak nem vagy álszenteskedő vagy ostoba.
Nők. Nem élhetsz velük, nem élhetsz nélkülük.
Egyedül lépünk be a világba és egyedül távozunk, és közben csupán annyi történik, hogy igyekszünk magunknak társat találni. Kell a segítség, kell a támasz, másképp magunkra maradunk. Idegenek, egymástól elvágva, és elfelejtjük, mennyire össze vagyunk kötve. Ezért hát a szerelmet választjuk, az életet, és így egy kis ideig, egy kicsit kevésbé vagyunk egyedül.
Úgy hallgasd meg, hogy így emlékezhessen rá: "jót beszélgettünk".
Még ha 10 vagy 15 év múlik is el, helyezd ugyanazokat az embereket ugyanabba a környezetbe, és az emberi kapcsolatok pont ugyanott folytatódnak, ahol megszakadtak.
Az, hogy mi köt össze minket, néha megmagyarázhatatlan. Akkor is összetart, ha már a köteléknek el kellett volna szakadnia. Van, ami még a távolságot is legyőzi, és az időt és a józan észt; és néha egy kötelék örökké tart.
Abban a tudatban élünk, hogy senki nem tartozik senkihez. Te ott vagy, én itt - semmi közünk egymáshoz. Puszta látvány vagy számomra. Abban a tévhitben élek, hogy ha rád nézek, olyannak látlak, amilyen vagy, s ha rám nézel, akkor olyannak látsz, amilyen a tekinteted nélkül mindig is vagyok. A valóság az, hogy amikor rád nézek, nem azt látom, aki valóban vagy, és nemcsak azt, amit magamból rád vetítek, hanem azt is, akivé ezzel a "vetítéssel" átvarázsollak.
Facebook
Pinterest