Idézetek a kapcsolatról
Bármilyen képet mutasson is a kapcsolatod, minden pillanatban azt tükrözi csupán, amit belevittél.
Ha nem az igazihoz kötődsz, magányosabb leszel, mint ha egyedül lennél.
Egy kapcsolat folyvást újjászületik. Napról napra, hétről hétre. Ha akarod, egy életen át. Akár ma is.
Újra élesen átérezte a maga lényének különvalóságát, magányosságát s a nő másmilyenségét. Az illúzió, amellyel Jadwisia áltatta: hogy létrejöhet kapcsolat egy másik emberrel, szertefoszlott. Magukra maradtak, bárha kettesben - két magányos ember a magányos víz partján.
Néha a megcsalások által okozott sérülések elérnek egy olyan mélységet, hogy a bizalmat és a kapcsolatot már sehogy sem lehet helyrehozni - és akkor kár benne maradni. Ez az igazi párkapcsolati magányosság, amikor a viszonyt már csak azért tartják fenn, hogy a másikat akár a szó átvitt értelmében, akár konkrétan is ütlegelhessék. (...) Ha valaki egy ilyen helyzetben mégis mindenáron kitart a partnere mellett, akkor érdemes megvizsgálni, hogy ennek igazából mi a célja: valóban a kapcsolat megmentésének elkeseredett kísérlete, vagy az, hogy visszakapjon valamit abból a sok mindenből, amit beletett ebbe a kapcsolatba, vagy bosszút álljon, és elverje a port a másikon?
Az ember képes megölni egy másik ember lelkét, megfertőzni, bűnbe rángatni úgy, hogy a megváltásra esélye sincs.
- Értsd meg, hogy közöttünk a barátság úgyis lehetetlen... mi egészen... más szférákban forgunk. Nem abban az értelemben, ahogy fél évszázaddal ezelőtt mondták, hanem csillagászati értelemben. - Egyszóval sohasem lehet közös keringési pályánk? - Hacsak nem történik valami kozmikus katasztrófa...
Vágysz megértésre? Próbálj megérteni másokat! Vágysz dicséretre? Dicsérj meg másokat (...)! Vágysz kedvességre? Légy kedves!
Talán jobb is, hogy sértegetnek az emberek: legalább megmentenek attól a szerencsétlenségtől, hogy szeressem őket.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Ha két ember már nem tud megbeszélni fontos dolgokat, akkor az írásbeliség sem segít.
Akárhogy is van, minden kapcsolat érték, s ameddig lehet, megőrzendő ebben a rideg és egyre ridegebbé váló világban.
Azt mondják, olyan ember vagyok, akivel nem lehet együtt dolgozni. Beképzelt, goromba, önző, és a többi. Nem vagyok tekintettel mások érdekeire. Magam ellen hangoltam a kollégáimat. És ezt azok mondják, akiktől a legkevésbé vártam. Mint derült égből a villámcsapás. (...) De nem ez a lényeg! Egészen más izgat: ha mindenki azt mondja, hogy rossz vagyok, lehet, hogy tényleg rossz vagyok?
Önarcképemet rendszerint abból a tükörből betűzöm ki, amelyet felebarátaim arca tart elém. (...) Az emberiség, mint egy nagy tükrös galéria, így tanít meg arra, milyen ne legyek, tehát közvetve arra is, milyennek kellene lennem.
Miért érdeke az embernek, hogy saját szenvedését megtoldja felebarátja sebeivel? Hogy ha rosszul érzi magát a bőrében, abban teljék öröme, hogy más sem különbül? Ily határtalan az önzés? Nem bírjuk elviselni, hogy a szomszéd jobb erőben van, egészségesebb, fiatalabb, ó, főképp, hogy fiatalabb nálunk?
Nincs ármányosabb szövetség, mint ami az álszerelemre épül. Ebből csak boldogtalanság, pusztulás származhat, vagy sótlan, csüggedt tengődés, amit mindennek lehet nevezni, csak életnek nem.
Facebook
Pinterest