Idézetek a kapcsolatról
Az érzelmek bipolárisak, és ezt nem szabadna elhazudni. Az igazi nagy kapcsolatok különösen nagy érzelmi amplitúdókkal járnak, persze annak függvényében, hogy kinek milyen a karaktere. Egy flegmatikus vagy melankolikus nyilván másképpen fogja megélni ezeket a hullámzásokat, mint egy kolerikus vagy szangvinikus, de tudomásul kéne venni, hogy mindenki életében jelen vannak, és ez teljesen normális. Gondoljunk bele, meddig élveznénk a mozdulatlan, eseménytelen idillt? Azt, hogy mindig minden kiszámíthatóan tökéletes? Mikor elégelnénk meg a mézmocsarat? Nem érdekesebb egy kicsit izzadni néha? Tehát ne próbáljuk az érzelmeket kivasalni, csak mert boldogok akarunk lenni. Inkább az a fontos, hogy azokat az ambivalenciákat, amik együtt járnak a kapcsolattal, jól viseljük el.
Kommunikáció csak akkor lehetséges, ha feltört lényedben egy dallam, amikor megjelent benned az öröm, amikor megtapasztaltad az igazi boldogságot - akkor van mit megosztanod. Akkor nem csak kommunikáció, nem csak verbális, szavak általi kommunikáció lehetséges, hanem elindul valami más is, egy sokkal magasabb síkon. Megjelenik egy mély, belső kapcsolat - lényetek szintjén találkoztok, és ez az igazi kommunikáció.
Az ember "valahová tartozási" szükséglete olyan, mint egy fa gyökérzetének a talaj: be kell kötődni ahhoz valahová, hogy a viharoknak ellen tudjunk állni.
Sebeket ütünk és sebeket hordozunk akaratlanul is úgy, hogy ezt tesszük kínunkban, vagy az ügyetlen szeretetünkkel.
Áttörhetetlenül erős lehet a páncél, mit némelyekkel szemben a lelkünk köré növesztünk.
A rossz párkapcsolatból jobb kilépni, mint végeláthatatlanul szenvedni benne. A kapcsolat minősége nem csupán érzelmi, hanem fizikai egészségünkre is komoly hatással bír.
"Hinni" egy másik emberben azt jelenti, hogy biztosak vagyunk alapvető tulajdonságainak, személyisége magvának, szeretetének megbízhatóságában és állhatatosságában. Nem azt értem ezen, hogy valaki nem változtathatja meg nézeteit, hanem azt, hogy az alapvető indítékai ugyanazok maradnak; hogy például az élet és az emberi méltóság iránti tisztelete nincs alávetve változásnak, mert lényének a része. Ugyanebben az értelemben hiszünk önmagunkban is. Tudatában vagyunk annak, hogy létezik egy én, egy mag a személyiségünkben, amely változhatatlan, és amely kitart életünk végéig a változó körülmények között, a változó nézetek és érzések ellenére. Ez a mag a valóság az "én" szó mögött, és rajta alapul identitásunk biztos tudata.
A felebaráti szeretet egyenlők közti szeretet: csakhogy egyenlőkként sem vagyunk mindig egyenlő helyzetben; emberek lévén, mindnyájan segítségre szorulunk. Ma én, holnap te. De ez nem azt jelenti, hogy az egyik ember tehetetlen, a másik meg életerős. A tehetetlenség mulandó állapot; az viszont állandó és közös képességünk, hogy felkeljünk és megálljunk a saját lábunkon.
Ha két ember, aki idegen volt - mint mindnyájan -, egyszer csak ledönti a köztük levő falat, és szoros közelséget érez, egynek érzi magát, az egységnek ez a pillanata az élet egyik legfelvillanyozóbb, leglelkesítőbb élménye. Kivált rendkívüli és csodálatos olyan embereknek, akik addig magányosan, elszigetelten, szeretet nélkül éltek.
Te vagy a felelős a negatív érzésért, nem a másik ember. Mármost, érts meg még egy dolgot, mégpedig azt, hogy követelőzöl. Elvárással vagy e felé az ember felé. Fel tudod fogni ezt? Akkor mondd ennek az embernek: "Nincs jogom bármit is elvárni öntől." Amint ezt kimondtad, megválsz az elvárásodtól. "Nincs jogom, hogy öntől bármit elvárjak. Ó, megvédem majd magam az ön tetteinek következményeitől, az ön hangulatától vagy bármitől, de önnek szabad az útja, amit magának választ, azzá lehet. Nincs jogom, hogy öntől bármit elvárjak." Figyeld, mi történik veled, amikor ezt megteszed.
Ahol van szeretet, ott nincs követelés, nincs elvárás, nincs függőség. Nem követelem tőled, hogy tégy boldoggá; a boldogságom nem benned leledzik. (...) Kötődés nélkül élvezem a társaságodat. Amit valóban élvezek, az nem te vagy; az a valami mindkettőnknél nagyobb. Valami, amit felfedeztem, egyfajta szimfónia, egyfajta zenekar, amely egy melódiát játszik a jelenlétedben. De amikor elmégy, a zenekar akkor sem áll le. Amikor valaki mással találkozom, a zenekar egy másik melódiát játszik, amely szintén csodálatos. És amikor egyedül vagyok, akkor is tovább játszik. Ez jelenti a felébredést.
Ha a "boldognak lenni és boldognak maradni" illúzióját feladod, és elfogadod, hogy életed és kapcsolatod célja nem más, mint hogy az évek folyamán "teljes" emberré válj, akkor nagyjából realisztikus elképzelésed lesz mindarról, amit elvárhatsz. A konfliktusokat ekkor már nem fenyegetésnek tekinted a kapcsolatra nézve, hanem elfogadod, hogy hozzátartoznak; segíthetnek neked abban, hogy a teljesség felé vezető úton továbbhaladj.
Az a nő, aki ki nem állhatta az anyját, gyakran nem lesz hajlandó nőként viselkedni a férjével szemben. Ehelyett valószínűbb, hogy harcba bonyolódik vele. Jobban fogja érdekelni a hatalmi pozíció megszerzése, mint hogy szerelmi kapcsolatot építsen ki. Az a férfi, aki apját ki nem állhatta, talán inkább saját gyengébb, nőies oldalát fogja fejleszteni. Szíve legmélyén nem áll készen arra, hogy adjon feleségének a férfias energiájából.
Amikor azonosulsz az egóddal, elkerülhetetlenül elfog az az érzés, hogy már nem vagy szabad. A háttérben mindig ott van benned, hogy így vagy úgy, de fogságba estél, hogy nem ez az igazi valód, és hogy az élet, amit élsz, nem elégít ki téged. A szabadság elvesztésének érzését saját belső éned okozza, amely egódon áthatolva próbálja küldeni saját impulzusait a világ felé. Belső éned az is, aki képes érezni a beteljesült elégedettséget. Ha követed a belső énedből érkező impulzusokat, és eleget teszel azoknak, szinte mindig elégedettnek fogod érezni magad. Úgy fogod érezni, hogy jó volt, amit tettél, bármilyen jelentéktelen dologról legyen is szó. Ha belső énedből kiindulva lépsz kapcsolatba az emberekkel, akkor ezt a kapcsolatot tényleg érezni is fogod, tudni fogod, hogy "megérinted" a másikat, és te magad is "érintve" vagy. A beteljesülés érzése fog eltölteni.
Facebook
Pinterest