Idézetek a kapcsolatról
Az érintés meggyógyíthatja a testet és felmelegítheti a szívet. Ha ölelésre tárod karjaidat, azzal szíved is kitárod.
Kik azok, akik tökéletesen egymáshoz valók, ki mutat nékem ily boldogokat? Az embernek sokat kell tudni elviselni, mindig és mindenütt a világon, ez az igazság.
Ha az ember rövid életében boldogságot akar, akkor nem csak arra kell gondolnia és azt kell terveznie, hogyan tehetné jobbá a maga számára a dolgokat, hanem mások számára is, mert az ő öröme attól függ, mennyi örömét találja másokban és mások őbenne.
Az első ajándék az élet, a második a szerelem, a harmadik pedig a megértés.
Az emberek megváltoznak, de elfelejtik erről tájékoztatni a többieket.
Kezdem belátni, hogy az embereket szeretni önzésből is kell, és haragudni rájuk csak nekünk lehet rosszabb, nem azoknak, akikre haragszunk.
Az ágyban, ruhátlanul vagyunk igazán önmagunk, férfi és nő, szeretők, egy test, olyan közel, amilyen közel két ember csak kerülhet egymáshoz. A ruháink más emberré tesznek bennünket.
Sok férfit találtam, aki mellett jó elaludni, de csak egy olyat, akivel felébredni is jó!
A magány lelki egészségünk része, nem szabad együtt maradni olyan partnerrel, aki ezt nem engedélyezi számunkra.
Az igazi szeretet - bármilyen patetikusan hangzik - időtlen! Lánykorodban éppúgy szeretlek, mint vénkorodban. Nem múlik el. Kár, hogy megöregedtünk - de a tűz nem hunyt ki.
Nem tudsz úgy megosztani valamit egyikünkkel, hogy azt ne oszd meg mindegyikünkkel. (...) Nem azért játszol, vagy színezel egy képet egy gyermekkel, hogy a saját magasabbrendűségedet bizonyítsd. Azért döntesz úgy, hogy korlátozod magad, hogy ezzel elősegítsd, és megbecsülésben részesítsd azt a kapcsolatot. Akár még egy versenyt is kész vagy elveszíteni azért, hogy győzelemre juttasd a szeretetet. Mindez nem a győzelemről és a vereségről szól, hanem a szeretetről és a tiszteletről.
Különös jelensége az életnek, hogy azok az emberek, akiktől a leginkább szeretnéd távol tartani magad, épp azok ragadnak rád, mint a mustártapasz.
Annyira azonosultam vele, hogy szinte elveszítettem önmagamat. A magam által vagy az anyám által megalkotott "jó feleség" szerepébe kényszerítettem magam, és elveszítettem önmagam nagy részét. Az ő céljaival azonosultam, az ő munkáját végeztem, az ő gondolatait tettem magamévá, amitől elveszett a júliaságom egy hatalmas szelete! Szerencse és külön öröm a számomra, hogy mindeközben sikerült megőriznem a személyiségem legbelső magját, ahol még önmagam voltam, és az is maradtam!
Lépések közelednek felénk, valaki belép az életünkbe, s mi még csak nem is sejtjük, mit rejteget az iszákjában, jót-e vagy rosszat...
Sok olyan ok lehet, amely szétválaszt: távolság, termet, gondolkodásmód... de mind közül a legrosszabb, ha az idő választ el.
Facebook
Pinterest