Idézetek a kapcsolatról
Fekete szíjak feszülnek szívemen - érted aggódom.
Ha valaki felől véleményünket meg kell változtatnunk, keményen a rovására írjuk azt a kényelmetlenséget, amit ezzel okoz nekünk.
Az, hogy "nincs", hogy "elveszett", hogy "elhagyott", hogy "elmúlt" - fáj. Nagyon fáj. És mégis: lehet ez a fájdalom szép is.
Még szinte sohasem találkoztam olyan emberrel, aki ne tudott volna valami olyat, amit én nem tudok. Talán nem is akadt olyan ember az életemben, akitől valamit ne tanultam volna. Ez adja számomra az emberekbe vetett bizalmamat.
Én azt hiszem, a szeretetet nem lehet megparancsolni. Viszont azt biztosan vallom, hogy a másik ember iránti tapintatnak akkor is működnie kell, ha a szeretet nem áll fenn. Én nem szeretek minden embert, nem is hiszem, hogy létezne ilyesmi. De ha olyan valakivel kerülök kapcsolatba, aki a segítségemre szorul, vagy egyszerűen csak arra, hogy elfogadjam őt, akkor biztos, hogy készen állok erre. A tapintatra mindenki képes kell, hogy legyen.
Olyan az életünk, hogy folyton belelóg másokéba. Elszabadulnak rólunk szavak, lélek-alkatrészek, tökéletlen kis pontatlanságok, és ki tudja, hol állnak meg, kit találnak meg, kit találnak el.
Megváltozni (...) azért nehéz, mert mindenki, aki veled él, körülötted van, vagy csak ismerős, azt követeli, hogy ne változz, holnapra is legyél ugyanolyan, mint tegnap voltál. Mert ha változol, akkor megzavarod az ő rutinjukat veled kapcsolatban, általában veszélyezteted a dolgok stabilitásába vetett bizalmat.
Az ember nem tulajdon. Egy kapcsolat nem jelenti azt, hogy nem lehet örömed nélkülem. Nem lehet titkod előttem.
A leleplezés (...) egyike a legnagyobb megszégyenítéseknek, megalázásoknak. Akiben él akár egy kis szeretet, ennek nem teszi ki a társát.
A nagy horderejű változások elsöpörnek minden régit. Talán hálásabbnak illene lennem mindenkiért. Soha nem értett meg senki igazán. Volt, akiknél szándékosan nem akartam, vagy éppen nem érdekelt. (...) Aztán egyszer jött valaki, aki azt érti, aki vagyok. Mintha plazmák lennénk, a testünk kristályos, a hangok pedig patakként nyaldossák a testünket. Azóta tudom, hogy rengeteg felesleges emberrel is találkoztam.
Gondoltam: nem szabad addig nővel lennem, míg meg nem találtam az igazit. Addig csak mindig keresni. Csak próbálni. Nem olyan egyszerű, gondoltam, csak megkapni a nőt, hálni vele és megvan. Nem ilyen egyszerű az élet. Mert itt bent (...), itt bent is kell valami. Valami szó. Itt is maradni kell valaminek. Nyomának. Nem csak az kell, hogy az ember nemileg kielégüljön, hanem belül, a lelkének is kell valami. Az ember nem taposhatja a jobbik felét örökösen a sárba.
Hisszük, hogy társaink, rokonaink szeretnek bennünket, hiszünk a baráti szolidaritásban, szerelmeink tartósságában és abban, hogy vannak bizonyos dolgok (...), amelyek "csak mással" történnek meg. (...) Jó része nyilvánvalóan illúzió, jobb esetben a szándék összecserélése a valósággal. Aki pedig nem csatlakozik illúziónkhoz, sőt rombolja őket, az ellenség.
Nincsenek naiv elképzeléseim az emberi természetről. Nagyon jól tudom, hogy az emberek hihetetlenül kegyetlen, borzalmas, destruktív, éretlen, regresszív, antiszociális, bántó magatartásra képesek, védekezésből és belső félelemből. Ugyanakkor tapasztalataim legelevenebb és legvidámabb élményei közé tartoznak azok, amikor ilyen egyénekkel kerülök kapcsolatba, és közben felfedezem azt az erőteljes pozitív viszonyulási hajlandóságot, ami az ő és mindannyiunk legmélyebb rétegeiben él.
A másokkal való kapcsolataimban arra a következtetésre jutottam, hogy hosszú távon nem segít, ha másnak mutatkozom, mint ami vagyok. Nem használ, ha nyugodtan és kedvesen viselkedem, mikor valójában mérges és kritikus vagyok. Nem jó, ha úgy teszek, mintha tudnám a megoldást, ha egyszer nem tudom. Nem használ, ha szívélyesnek látszom, amikor éppen ellenséges vagyok. Nem használ, ha magabiztosnak akarok tűnni, mikor éppen bizonytalan és rémült vagyok. (...) A legtöbb hiba, ami emberi kapcsolataimban előfordul, a legtöbb eset, amikor nem tudok másokon segíteni, éppen annak tulajdonítható, hogy valamiféle védekezésből másképp viselkedem kifelé, mint ahogy belül érzek.
Ahogy közeledsz nő bennem a félelem egyszer odaérsz.
Facebook
Pinterest