Idézetek az igaz szerelemről
A világnak több szerelemre és kevesebb bürokráciára van szüksége.
Helytelen azt hinnünk, hogy a szerelem hosszas együttlét és kitartó udvarlás gyümölcse. A szerelem a szellemi-lelki rokonság gyermeke, s ha egyetlen pillanat nem hozza létre ezt az összetartozást, hosszú évek alatt sem születik meg soha.
Most jöttem rá, mennyire szeretem. Most jöttem rá, ez nem puszta szerelem, ez több annál. De vajon ő is így érez irántam? Vajon ő is így szeret? Vagy egyszerűen jól érzi magát velem? Miért kell ilyen bonyolultnak lennie mindennek? Miért nem lehet tudni, mit éreznek egymás iránt az emberek? Olyan sok kérdés, és olyan sok válasz. Ha jobban belegondolok, egész életünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ. Minden nap megtaláljuk egyikre a választ, ugyanakkor felvetődik egy újabb. Soha véget nem érő körfolyamat ez. A kérdések soha nem fogynak el, a válaszok pedig nehezen találhatóak meg. És ha meg is találjuk, az nem garancia, hogy az életünk jobb lesz, sőt... Lehet, hogy még jobban fog kínozni a válasz, mint a kérdés. Nem is baj, hogy nem tudjuk, hisz akkor nem lenne izgalom az életünkben.
Szerelmesnek lenni megalázó, szégyenteljes, azt jelenti, hogy elveszti az ember a fejét, az önkontrollt.
Csak egy bolond szaladna el a mennyországból, még akkor is, ha azt a darabka mennyet egy pokolbéli arc uralja.
A politikából és a szerelemből két szót törölni kell: a sohát és az örökkét.
A düh és a szerelem egyazon érzés két ellentétes pólusa.
Ki vagy? - Az, aki megadta magát. Kinek? - A fájó, örök Szerelemnek.
Minden szenvedélyes szerelem mélyén végzetszerűen van valami félreértés, egy nagylelkű illúzió, az ítélőképesség tévedése - egy hamis fogalom, amit egyik ember a másikról alkotott, s ami nélkül lehetetlen volna vakon szeretniük egymást.
Nem, te soha többé úgy nem szerethetsz senkit, ahogy engem szerettél, ahogy engem szeretsz; nekem már nem lehet vetélytársam. Ha szerelmünkre fogok gondolni, mert immár ez lesz egyetlen gondolatom, nem fogok találni benne egy szemernyi keserűségre sem. Mert ezután már soha többé nem lesz módodban, hogy elbűvölj egy asszonyt azokkal a gyermeki évődésekkel, az ifjú szív ifjú kedvességeivel, a lélek kacérságával, a test bájával s a kéj gyors egyetértésével, egyszóval azzal az elbűvölő kísérettel, amely az ifjonti szerelmet nyomon követi.
Egy asszony mellett, akiben elevenen él nemének géniusza, a szerelem sosem válik szokássá; bűbájos gyöngédsége annyi formát tud ölteni, oly szellemes és oly szerelmes egy időben, természetességébe annyi műgondot kever el s művészetébe annyi természetességet, hogy emléke ugyanannyi hatalmat gyakorol, mint jelenléte. Mellette minden más asszony elhalványodik. Az ilyen ragyogó, nagy szerelem értékét csak az tudja felbecsülni, akinek attól kell tartania, hogy elveszti vagy már el is vesztette.
Újból megfogalmazódik bennem az alapvető kérdés, amit már annak idején is feltettem magamnak, és ami azóta sem hagy nyugodni: lehet-e két nőt szeretni egyszerre? Ha igennel válaszolok, hűtlen vagyok. Ha nemmel, akkor is. Az életben vannak pillanatok, amikor akárhogyan is döntünk, rosszul döntünk. Ez nem amolyan egyszerű szerelmi háromszög, mint ahogyan azt gondolná valaki is, ez annál jóval több, vagy egyszerűen más.
Tudom, hogy a szerelem olyan, mint a víz, ami áttöri a gátat. Elég, ha egy apró rés keletkezik a gáton, amin át tud szivárogni a víz, és egyszer csak átszakad az egész, és akkor senki nem állhatja útját az áradatnak.
Ha leomlanak a falak, a szerelem mindent eláraszt, és nincs többé lehetséges és lehetetlen, nem számít, hogy meg tudjuk-e tartani a szeretett lényt: szeretni annyit jelent, mint elveszíteni a fejünket.
Milyen furcsa, hogy mi, emberek, ilyenek vagyunk. Amint hallunk egy történetet, máris behelyettesítjük a szereplőket, és magunkat is elhelyezzük a mesében. És az is milyen furcsa, hogy mások is, más korokban, más városokban éppúgy éreztek és éreznek, mint mi. Pedig mikor az ember szerelmes, azt hiszi, csakis vele történhet ilyen csoda, azt hiszi, más lelkében még sosem játszódott le ez a nagy boldogság és nagy szenvedés. (...) A szerelem túlságosan összetett, fantasztikus és megmagyarázhatatlan érzés ahhoz, hogy beszélni lehessen róla. De benne él az ember minden mozdulatában.
Facebook
Pinterest