Idézetek az igaz szerelemről
No, nézd már meg ezt a csúnyaságot. Titokban mindig az volt az érzésem, hogy a szerelem elvakít, s nemcsak én nem látok, de a másik sem. Aztán egyszer csúnyának fog találni, s igaza lesz. Kitisztul a szeme. S addigra már én is éppoly csúfnak találom magamat, mint ő engem. Elvesztem az emberemet, s oda az én szerelmem is.
Az időhúzás művészetét gyakoroljuk. Elvégre vacsorázni is kell, inni is kéne valamit, és még mennyiféle dolog vár ránk, amelyek bonyolítása közben egymást lehet bámulni, már-már ütődötten. Tisztában vagyunk mindezzel, mégsem könnyű felhagyni vele.
Ha léteznek mindannyiszor megújhodó érzelmek, akkor általa találkoztam velük először. Nem is mulasztom el meghálálni minden lehetséges módon, egészen az önkívületig.
A szenvedély nem az értelem szavaival érvel.
Az egymásba néző szemek beszédében megértett kérdések és feleletek cserélődnek: vers az; a legszebb költemény: rím nélkül, asszonánc nélkül, metrum nélkül.
Talán nem is más a szerelem, mint hálaérzet a gyönyörért.
Ritkán történik ilyesmi az emberrel. Egy másik ember puszta érintése tahikardiát, nehézlégzést és látásromlást okoz. Egyetlen élet során aligha fordul elő túl gyakran ez a kórkép. Legfeljebb kétszer.
Ekkor már tudta, hogy nem csak egyféleképpen tud összetörni egy szív. Néha az élet súlya, a felelősség, a születése folytán kapott feladat és a sok teher is elég ahhoz, hogy úgy agyonnyomja, hogy levegőt se kapjon. Még akkor sem, ha a tüdejének semmi baja. Néha pedig a sors kegyetlensége a felelős érte, amely messzire sodorta attól az úttól, ahol úgy gondolta, hogy majd megállapodik. Néha csupán a kor, a fiatalsággal szemben. Vagy a betegség az egészséggel szemben. De attól is lehet, hogy csak belenézel a szerelmed szemébe, és a hála, amelyet érzel, amiért ott van veled, oly hatalmas, hogy a szíved túlcsordul... hiszen megmutattad a legbelső énedet, és ő nem menekült el, nem fordított hátat; elfogadott és szeretett, melletted volt örömben és bajban... vagy mindkettőben egyszerre.
Egy olyan érzés töltött el, amelyet később az alkohol segítségével próbáltam előidézni, és végül Clare-rel találtam meg: az egység, a feledés és a gondtalanság érzése volt, a szó legjobb értelmében.
Összesimulva elnyúltunk egymás mellett, felkönyököltem és fölé hajoltam, magára vont, s tovább néztem vonásait, ő az enyémeket. Gyönyörködtünk a velünk játszó szépségben, amíg látni bírtunk, hiszen soha más alkalommal nem foszlott le álarcunk, nem engedtük érzelmeinknek, hogy megmutassák magukat: áttűnve és túltündökölve zártságunkon.
Tévedhetetlenül tudta, mi történik vele. Szálldosóan szerelmes. Amennyiben ez a gyűjtőneve az érzékeit tűzbe borító, testét-lelkét borzongató, képzeletét dúló-kápráztató, istenektől eredő, mesejó elvarázsoltságnak.
Ó igen, a szerelem tengerének izgalmas áramlatai! Ha megtalálnak végre, bátran hagyatkozz rájuk!
Aki szeret, kétszer él. A szerelem csodálatosan gazdagítja az embert, akár több életre elegendő gyönyörűséget is nyújthat.
A vadász és a vad találkozik, és egymásba szeretnek. A természet törvényei szerint el kéne pusztítaniuk egymást - de a szerelemben nincs jó és rossz, nincs építés és pusztítás, csak mozdulatok vannak. És a szerelem megváltoztatja a természet törvényeit.
A bánat és a szerelem ugyanaz, mert mindkettő miatt hibákat követünk el.
Facebook
Pinterest