Idézetek az igaz szerelemről
Reszkessen minden férfi, aki egy asszony kezét elnyeri, és nem tudja fölkelteni annak szívében a legforróbb szenvedélyt!
Mért mondod, hogy szabadszerelem? A szerelem mindig szabad. Ha nem: kínzók és megkínzottak fogcsikorgató pokla csak!
- Honnan tudod, hogy ő nem életed szerelme? Úgy értem, lehet az évek múlásával ő lesz az. - Nem, ez nem olyasmi, ami idővel fejlődik. Ez olyasmi, ami azonnal megtörténik. És folyik végig rajtad, mint a folyó vize vihar után. Feltölt és kiürít egyszerre. Érzed az egész testeddel... a kezedben, a szívedben, a gyomrodban, a bőrödön. Éreztél már így valaki iránt? - Igen, azt hiszem. - Ha gondolkoznod kell ezen, akkor még nem érezted. - És teljesen biztos vagy benne, hogy egy nap megtalálod? - Persze. Végül mindenki megtalálja. Csak sose tudhatod, hogy mikor vagy hol.
Ó szerelem! mily fürge s ifju vagy te! S hatalmad bár oly befogadni kész, Akár a tenger, nem hullhat beléd Semmi, akármily szárnyaló legyen, Ami ne lenne benned semmivé Egy perc alatt!
Vetélkedésük még nem adta át helyét a szerelemnek, habár egyszerre született vele. Szerelmük, ez a napról napra félelmetesebben növekvő hatalom, lassanként kiűzte szívükből a szelíd bizalmat, s megváltoztatta gyengédségük lényegét, mint ahogyan a gyökerekbe felszívódó festett víz megváltoztatja a rózsák színét. És mégis, mindezek ellenére, olykor megfeledkeznek a szerelemről.
Mindnyájatokat szeret valaki, de ti elszúrjátok, és miért? Hogy kié a hatalom? Ez nem szerelem. Az az, amikor bízunk annyira a másikban, hogy elmondjuk, mi zavar igazán.
A szerelem olyan, mint a kígyó, halála után is küzd még, kéri vissza életét, olyan, mint a fa, melynek letördelték ágait, s alulról fakad ki. Semmi sem tud oly soká remélni, mint a szerelem.
A szerelem időnként jön, aztán megy, olykor komoly sérüléseket hagy maga után, olykor nem annyira komolyakat. Az embereket nem arra teremtették, hogy örökre együtt maradjanak, nem számít, mit mondanak a szerelmes dalok.
Előfordult az életem során, hogy bántottak. Nem is kicsit. De az is igaz, hogy szerettem és engem is szerettek. És ez a lényeg. Ez a legfontosabb. (...) Amikor majd egyszer visszatekintek az életemre, elmondhatom, hogy a legnagyobb szelet igenis a szerelem volt. A problémák, a válások, a szomorúság, persze azok is léteztek, de csak mint apró darabok, pici morzsák.
Öröm és bánat, kétség és remény közepette egyenként, mégis együtt, lassan, ugyanakkor végtelen nagy sebességgel úgy forgunk, siklunk körbe-körbe, mint a vízfolyam. Még ha térdig gázolunk is saját vérünkben, akkor sem hagyjuk abba a Szerelem felé való forgást, a Szerelem előtti tisztelgést.
Vajon a szerelemtől hülyül el az ember, vagy csak a hülyék lesznek szerelmesek?
Nem birok már a szivemmel, Úgy teli van szerelemmel. Ha valahol ki nem öntöm, Maradásom nincs e földön.
Ha szeretsz és nem tudod, miért? Elhihedd, hogy igazán szeretsz.
Van egyfajta tűz és indulat, melyet nem a pillanat varázsa fűt, nem az érzékek és a kíváncsiság, nem az önzés és a becsvágy szítanak, nem, van egyfajta végzetes parázslás az emberi életben, melyet nem oltanak el megszokás és unalom, nem olt ki a beteljesülés, sem a kacér kíváncsiság, nem tud eloltani a világ, igen, mi magunk sem tudunk eloltani.
Csak a mesékben engedhetik meg maguknak a hercegnők azt a luxust, hogy a hercegre várjanak, aki eljön értük a hófehér paripán, és megmenti őket. A való életben saját maguknak kell kirontaniuk a koporsóból és menteni, ami még menthető.
Ez a világ ellobban Ölelj engem mégjobban Hajamtól a sarkamig Hajnalig, de hajnalig Nem hajnalig, örökig Szakadatlan örömig.
Facebook
Pinterest