Idézetek az igaz szerelemről
Tévedés volt azt képzelni, hogy a szerelem örökké fog tartani. Tudhattuk volna, hogy egyszer elmúlik. Már a felületes megfigyelés is elegendő annak belátásához, hogy ha a szerelmi láz tartós lenne, mindannyian bajba kerülnénk. Komoly megrázkódtatást jelentene ez az üzleti életben, az ipar, a vallás, az oktatás és a társadalom minden területén. Miért? Mert a szerelmeseket valójában semmi más nem érdekli. Ezért is nevezzük ezt az állapotot "megszállottságnak".
A szerelem élménye euforikus boldogsággal jár együtt. Szoros érzelmi kötődés fűzi össze a szerelmeseket. Ő az utolsó gondolatunk elalvás előtt, s mihelyt fölébredünk, elsőként ő jut az eszünkbe. Vágyva vágyunk rá, hogy együtt legyünk. Az együtt töltött idő olyan, mintha a mennyország előszobájában tartózkodnánk. Ha egymás kezét fogjuk, mintha a vérünk is együtt keringene. Vég nélkül tudnánk csókolózni, ha nem kellene órára vagy munkába mennünk.
Különös, hogy életem harminc esztendeje alatt a sok száz nő közül, akikkel találkoztam, csupán egyetlenegy volt képes bennem felébreszteni a szerelemnek nevezett nyugtalanító érzelmi zűrzavart, azt pedig nagyon nehezemre esett elfogadni, hogy ez az egyetlenegy is csupán langyos baráti szeretettel képes viszonozni érzelmeimet.
Élvezte már valaha egy remek asszony szerelmét, fiam? Mondhatom, csodálatos egy dolog! (...) Egy remek asszony szerelme a legcsodálatosabb dolog, ami egy semmirekellővel történhet. Én aztán tudom. Nekem volt benne részem.
Szeretem én azt a lányt egyáltalán?! Annyira nehéz a szerelmet analizálni, és talán maga az a tény, hogy próbálkozom az elemzéssel, már válasz is a kérdésre.
A szerelemben éppen olyan kevéssé lehet "természetesen" viselkedni, mint a művészetben. Az érzés és a vágy csak bizonyos formanyelven szólalnak meg. Van közben mosoly, pillantás, félszavak, udvariasság. Nem megy másképp.
Kettesben a világ közepén, ő és én, együtt íródó közös regény, örök remény. Pokol és menny, ahogy értékes vagy szenny. Hiszen e szenvedély soha el nem múló szerelem.
Mi más egy rózsa, mint a vágy eleven bizonyítéka, az emberi sóvárgás és a földi odaadás egyedüli és legékesebb tanúbizonysága? De az is igaz, hogy a vágy eltorzulhat, és annak a rózsának a neve Féltékenység, ami a száraz talajban is jól nő.
Lehet, hogy én még nem akarok találkozni a herceggel. Lehet, hogy még randiznom kell néhány udvaronccal, lovászfiúval, kertésszel, vadásszal, törpével, mielőtt azt akarnám, hogy valaki megmentsen.
A kertben ültek a szép tavaszi napsütésben, a régi hintán, és az egész világból csakis egymást látták.
Én hiszek neki, amikor azt mondja, hogy soha nem szeretett még senkit, és hogy én vagyok az élete értelme. Micsoda közhelyek, és mégis mikor ő mondja, és közben a szemembe néz a gyönyörű kék szemével - nos, akkor bármit mondhatna, mindent elhinnék neki. Talán ez a szerelem?
Szerelem és irigység. A két legveszélyesebb méreg, ami emberi lelket megtámadhat. Átkozott méreg mindkettő, hiszen a józanságot veszi el végérvényesen. A józan ítélőképességet, amivel önmagunk egy darabját hagyjuk elveszni.
Ha szeretünk valakit, akkor meg kell engedni neki, hogy szabad legyen. Engedni, hogy szabadon hozzon döntéseket, szabadon éljen, ahogy ő akar, és nem úgy, ahogy mi akarjuk. Nem mindig könnyű elengedni azt, akit szeretünk, de más út nincs.
Egymás nélkül nem tudunk többé élni. Naponta földre sújt az iszonyat, hogy a kölcsön, mit az időtől kaptam régen lejárt. Már csak pár pillanat.
Amikor szeretsz valakit, elég bátorságra lelsz magadban, hogy kimondd: - Te vagy az én tükröm! Belenézel a szerelmesed szemébe, és elfogadod, amit ott látsz, a hiányosságaiddal egyetemben. Ha így teszel, ezek a hiányosságok egyszerre már nem is tűnnek olyan rettenetesnek.
Facebook
Pinterest