Idézetek az igaz szerelemről
Hát, én ezt a szerelem-dolgot úgy látom, mint két ember menekülése, akik nem ismerik az egyedüllét fogalmát. Amúgy vicces, hogy az emberek általában arról beszélnek, hogy a szerelem mennyire önzetlen, odaadó dolog, pedig ennél önzőbb dolog nem is létezik.
A bőrödet sok minden melegítheti, de a lelket csak egyvalami. Egy másik lélek. A másik. És ha lelked megtalálja párját, akkor bújik hozzá, reggeltől estig, estétől reggelig. És melegíti. Akkor is, ha bőrödön a hideg szél fut végig. És ennél kellemesebb meleg nem létezik. Az Ő lelke.
Szerettetni - egy szívvel, mely a mienkkel egyező hangon ver, öszveolvadni; minden érütését, minden gondolatját egy atyafias lélekhez kötni; magát avval öszvekapcsolni, oly édesen! oly bonthatatlanul! magát más teremtésben egészen általöntve érezni - szerettetni! magyarázhatatlan, megfoghatatlan mégis oly tüzes elevenséggel érzett szó... szó, amely oly sokat jelent! oly sokat, hogy azt szó ki nem beszélheti!
Hidd el, kár a birtoklási vágyat, vagy a magányból való menekülést azonosítani a hetedhét próbás szerelemmel, mert külön érzések azok attól: érzőjükön kívül semmi közös bennük.
A szerelem olyan elhivatottság, amely hosszú ismerkedés során csírázik ki és erősödik meg. Érzés; de olyan, mint mi: él. Megszületik, játékok és kalandok közt cseperedik fel, komollyá válik, végül megöregszik, és ha a sorsa arra érdemes, elérkezik az öregségét megillető béke és nyugalom. A te érzésed épp csak most fogant. De eztán, élete minden pillanatában más és más, jó és rossz érzések, gondolatok szegődnek majd társául, hidd el!
Nagyon fontos, hogy önfeledten figyeld szíved kiválasztottját! (...) Ez könnyen fog menni, ha valóban szerelmes vagy. De ne csak figyeld: lásd is! Szavainak szövevénye, mozdulatainak és gesztusainak apró rezzenései olyan üzeneteket hordoznak magukban, amelyeket felületes szemlélő soha észre nem vehet! Ha önfeledten figyeled, meglátod ezeket az üzeneteket. A többi csak rajtad múlik.
Valahogy így gondolkozom én is a szerelemről, teljesen irracionális, őrült, abszurd dolognak tartom, de elmondhatatlanul vágyom utána.
A szerelem legtöbbször nem racionális. Nincs értelme a miértjeit kutatni.
Imádtuk egymást, aztán menekültünk, mert csábított, de megborzongatott, hogy a gyönyör gyönyörű zuhatagján fekszünk s ott leszünk semmivé.
Fertőző-e a szerelem, ahogy a nátha? Vagy inkább egy vírus, ami fokozatosan keríti hatalmába az embert, amíg a semmit sem gyanító egyén rosszul nem lesz a szerelemtől, el nem eped tőle, mellékhatásai térdre nem kényszerítik?
A szerelem így lépett be: félig öltözötten, zavartan, páni félelemben, legyőzötten, fütyülve arra, mit gondolnak, vagy hisznek mások.
Én sose hittem, hogy van ilyen, kinevettem, aki azt írta vagy állította, jöhet az életben olyan pillanat, amikor egy másodperc töredékére megáll forgásában a világ, s hirtelen megváltozik minden - velem akkor ez történt. Csak álltam, néztem rá; és minden sejtem azt mondta, én erre az emberre vártam egész életemen át, miatta zavartam el Z.-t, hárítottam el a házassági ajánlatokat, küldtem vissza G. jegygyűrűjét, én ennek az ismeretlennek a kedvéért születtem, ez a valaki az én világra jöttem indokolása.
Minden napon, minden óra minden percében meg kell bizonyosodnom arról, hogy bírom-e még szerelmesem szemében azt a tetszést, amit ő kihívott belőlem és bír az én szememben. S erről meg is bizonyosodhatom, mert amint eljő a pillanat, még szebbnek lát és még jobbnak látom, mint ahogyan gondolta, mint ahogyan gondolhatom. Az egymásra találás élményében ez állandóan megtörténik, miközben semmi nem változik, holott minduntalan másként történik ugyanaz velünk. Az egymásra találás élményére azonban mindig újra várni kell. A várakozás örökkévalósága pedig nem is lenne elviselhető, ha nem tartalmazná az egymásra találás szünetjelét: nélküle nem múlik el az idő, üresre telik a hiányától; úgy megsűrűsödik vele, akárha megállna velünk. Az egymásra találás örömében a kölcsönös tetszés üli a nászát, és ez a várakozás minden kínját elfeledteti. Tíz évet, száz évet is feledtet.
Megszerette, de hogyan? Akart akaratlanul, akart görcsösen, vad hévvel, akaratosan, epekedve, vágyakozva: a kell és a muszáj hajtották, úgy szeretett.
A szerelem akár újonnan születik, akár halottaiból ébred, mindig napsugarat hoz, csordultig telíti ragyogásával a szívet, úgyhogy kiárad a külső világra is.
Facebook
Pinterest